Nevezd be a kedvenc fádat!
A nevezett fák közül a zsűri 12 döntőst választ, s ezután szokás szerint közönség szavazza meg, hogy melyik nyerje el közülük az Év Fája címet. A közönségszavazás szintén az evfaja.okotars.hu-n keresztül zajlik majd, ősztől.
A versenybe a fa fotóival és történetével lehet nevezni, május 12-től június 13-ig. Bárki nevezhet fát, akár családok, osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy vállalkozások. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez is jelzi, hogy a nevezett fa valóban egy közösség támogatását élvezi.

Az elmúlt három évben rendre több, mint tizenötezren adták le a voksukat az ország minden táján található fákra, és nemegyszer szoros versenyben alakult ki a végső sorrend.
A nyertes fa egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amit díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek. A támogatást a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére lehet felhasználni. A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít.
A verseny külön kategóriája a “Hős Fa”: erre a címre olyan fák jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnénk - legalább jelképesen - elismerni azok áldozatos munkáját is, akik készek tenni megmentésük érdekében, valamennyiünk javára!
A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején az Európai Év Fája versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A korábbi években két alkalommal nyerte magyar fa a versenyt, idén pedig a gödöllői vackor 35 ezer szavazattal lett második, minden eddigi eredményt felülmúlva!
Az Év Fája címet egy fa csak egyszer kaphatja meg, de a versenyben a korábban már jelölt fák is részt vehetnek.
A jelöléseket kizárólag online lehet beadni.
Az Év Fája verseny fő szervezője az Ökotárs Alapítvány.
További információ: Sólyom Éva (411-3500, solyom@okotars.hu)
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


