Dr. Molnár Sándor 70 éves
A konferenciát nagy érdeklődés kísérte, közel 200 vendég jelent meg június 3-án Sopronban - köztük barátok és volt munkatársak - az ország minden tájáról és külföldről is. A résztvevők között ült Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere és Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora is, akik köszöntőt is mondtak. A rendezvényt Dr. Alpár Tibor, a kar dékánja nyitotta ünnepi beszédével. A megnyitót szakmai előadások követték, amelyekben összefoglalták a professzor eddigi munkásságát, kutatásának főbb területeit.

Dr. Németh Róbert előadásában ismertette azokat az akáccal kapcsolatos kutatási projecteket, amelyekben a professzor úr is részt vett, többek között: 37 év akáckutatás, 36 akácra koncentráló tudományos publikáció, 35 diplomaterv ill. szakdolgozat, 4 doktori dolgozat. Őt követte Dr. Fehér Sándor, aki Molnár Sándor oktatási/fejlesztési tevékenységét ismertette, majd Dr. Pásztory Zoltán prezentálta az ünnepelt Innovációs Központ létrehozásában és működésében betöltött szerepét. A rendezvény utolsó előadója Dr. Apostol Tamás volt, aki inkább baráti hangvételben mutatta be képes összeállítását Sándorral közös szakmai múltjukról, utazásaikról. A konferencia pohárköszöntővel, majd kötetlen baráti beszélgetésekkel ért véget.


Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


