Idén még kamarai regisztrációs díj
Ezzel minden vállalkozó kamarai taggá válna, mellyel értelemszerűen az összes igénybe vehető kamarai szolgáltatást igénybe vehetik majd, és ha az ígéretek teljesülnek, akkor a többségnek mindezt ötezer forintért. Azonban amíg az új szabályozás nem lép életbe, addig továbbra is (habár ez tagsággal nem jár) kötelező kamarai hozzájárulást kell fizetni. A hírek szerint az idei évre ezt még körülbelül 150 ezren nem tették meg. Ellenük behajtást indíthatnak a kamarák.
A tavalyi év 5000 forintját mintegy 600 ezer vállalkozás fizette meg, míg 2014-ben eddig csupán 440 ezer befizetést számoltak el. A befizetéseket a vállalkozásoknak március 31-ig kellett volna teljesíteniük.
Az elszámolás egyik sajátossága, hogy a három éve bevezetett kötelező befizetések elszámolásánál az eljárás szerint a hátralékkal rendelkezőknél mindig a legkorábbi elmaradást írják jóvá, vagyis, aki az idén fizetett, de tavaly nem, annál az idei befizetést 2013-ra számolják el.
Információk szerint a megyei kamarák eddig 15 ezer esetben intézkedtek a behajtás elrendeléséről. A behajtást az adóhatóság intézi.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


