Iposz: a szakmaiságot kell erősíteni a duális gyakorlati képzésben
A szakképzési igazgató úgy látja, hogy a duális képzésben az elmúlt években lezajlott pozitív változásokról több információt kellene eljuttatni a legkisebb vállalkozásokhoz, elsősorban olyan szakmai szervezeteken keresztül, ahol ezek a vállalkozások tagok. Így talán bővíteni lehetne azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak a számát, amelyek készek tanulókat is képezni - mutatott rá. Hangsúlyozta: az Iposz országos struktúrája révén partner ezeknek a feladatoknak a megoldásában, mert úgy véli, csak a minőségi szakképzésnek van jövője.
A minőségi szakképzést erősítené, ha a megyékben a helyi sajátosságokra építve több olyan fórumot is működtetnének a rendszerben, ahol a helyi szakemberek, iparosok el tudnák mondani tapasztalataikat, főleg a gyakorlati képzés területén - emelte ki. Solti Gábor szólt arról, hogy Európában vészesen csökken azoknak a tanulóknak a száma, akik középfokú szakképzésben akarnak részt venni és a gyakorlati szakképzést végző vállalkozók, oktatók száma is, különösen a kézműipari hiányszakmákban. Magyarországon még viszonylag kedvező a helyzet, de ezek a tendenciák jelen vannak - mondta. Szerinte szükség lenne olyan szakmai életpálya modell megteremtésére is a szakmunkások esetében, ahol egy ipari tanuló a szakma középfokú végzettségének megszerzése után megfelelő gyakorlati idővel és mestervizsgával továbbléphetne, és felsőfokú végzettséget is szerezhetne.
Az Iposz szakképzési igazgatója szerint jelentősen erősíteni kellene a folyamatos kapcsolatot a közép- és felsőfokú szakképzési intézmények, valamint a mikro- és kisvállalkozások képviselői között. Ez szolgálná azt a már megkezdett folyamatot, hogy a duális képzés egyre jobban figyelembe vegye a mikro- és kisvállalkozások gazdasági igényeit is - tette hozzá.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


