Drágulás a bútoriparban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint egy év alatt közel 13 százalékkal drágultak a konyha- és szobabútorok. A faanyag ára duplájára emelkedett az elmúlt egy év alatt, ehhez jön a réz, alumínium és acél áremelkedése is. Az alapanyagárak emelkedése mellett nemrég az üzemanyag- és az energiaárak is elszabadultak, s ez mind begyűrűzött a bútoriparba is. A megnövekedett költségeket pedig a végső felhasználó fizeti meg.
Sajnos, az áremelkedés mellett áruhiány is tetézi a jelenlegi piaci nehézségeket. Van, hogy egy-egy fém alkatrészre vagy vasalatra heteket kell várni, amelyek nélkül nyilván nem lehet egy bútort elkészíteni.
Egy átlagos konyhabútor ára egy éve alatt 10–13 százalékkal nőtt, ez a KSH adatai szerint az infláció duplájával egyenlő.
Ha egy átlagos nappali bútorsor 180–200 ezer forint volt eddig, egy év alatt ez az ár 50 ezer forinttal is nőhetett ugyanazon termék esetén.

Az egyik nagy bútoráruház, az XXXLutz, pár héttel korábban közölte, hogy előre bővítette a raktárkészletét az alapanyag- és konténerhiányra hivatkozva, illetve azt is jelezték, hogy a lakásfelújításhoz felkínált állami támogatás nyomán megnőtt a kereslet a lakberendezési cikkek iránt.
Az Ikea is nyugtatni igyekszik a vásárlókat: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az árakat a lehető legstabilabban tartsák, de egyelőre nehéz megmondaniuk, hogy a globális hatások hogyan befolyásolják majd az elkövetkezendő hónapokat.
A GKI Gazdaságkutató számításai szerint jövőre az idein felül még 10–15 százalékos áremelkedésre számítanak a bútorok piacán.
Forrás:
Portfolio.hu
ikea.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


