Válság ellen...
Az ANEST Zrt. vezetősége is nehéz döntési helyzetbe került. Az Anest nem csak Magyarországon, de a régióban is a legnagyobb faipari gépeket és szerszámokat forgalmazó vállalkozás. Ez mind árbevételére, mind méretére igaz. Ez a cégstruktúra ad lehetőséget arra, hogy tervezéstől a megvalósulásig tudjuk végigkövetni a beruházásokat. Közben mérnökeink és technikusaink megoldják a felmerülő műszaki problémákat, segítünk a pályázatok kiválasztásában és megírásában, ill. a finanszírozásban. A fejlesztéseket megvalósító partnereink számára pedig nagyon fontos, hogy a berendezések üzemeltetése során olyan szervizszolgáltatást tudunk nyújtani, ami szavatolja az alacsony üzemeltetési költségeket, hiszen ha külföldről kellene szerelőt hívni, vagy akár csak telefonos segítséget kérni, az ma nagyon sokba kerül. És természetesen a gép nem állhat, egyetlen napot sem.
Igazak a fenti igények válságban is?
Ma már azt tudom mondani, hogy igen, sőt!
Az Anest is túl van egy sor megszorító intézkedésen, de az értékrendünk és céljaink nem változtak. Megtanultunk úszni a válság árjában is.
A beszállítói oldal is biztos. Az Anest az SCM-csoport magyarországi képviselője. Az SCM maradt az egyetlen nagy gépgyártó cég, amelyik nem függ a tőzsdei manipulációktól, hiszen a többiekkel ellentétben részvényeivel nem kereskednek.
Magánszemélyek tulajdonában van. Ez a tulajdonosi kör egy óriási beruházást határozott el ebben az évben. Több mint 300 millió euró befektetésével egy hatalmas új csarnokba költöztetik a most több különálló helyen működő gyártást. Az úgynevezett Toyota mintájú üzemet honosítják így meg, ami szintén egyedülállóan csökkenti a faipari gépek gyártási költségeit. Közben a tervezőmérnökök sem pihennek, a termékfejlesztésre fokozott figyelmet szentel a vezérkar. A tervezők azt a feladatot kapták, hogy ne a marketingeseket kiszolgáló látszatfejlesztésekre koncentráljanak, hanem a működő üzemek valós igényeire, problémáira keressék a válaszokat. Ez a politika teljesen összevág az Anest elképzeléseivel.
Az Anest műszaki tanácsadói feltérképezték az üzemekben kialakult helyzetet. A válság új kihívásokat jelent a faipari üzemek vezetőinek is. A munkák egyenetlenül érkeznek, ha végre megrendelés születik, azonnali szállítást kérnek. Legfontosabb igény azonban a gyártási költség leszorítása, változatlan minőség mellett. A költségcsökkentés először, a költségcsökkentés másodszor, és végül a költségek csökkentése. Hát így. Ez tehát nem a presztízsberuházások ideje. Ezért az Anest munkatársai olyan gépeket ajánlanak, melyek:
- csökkentik a gyártási időket
- csökkentik az átállási időket
- csökkentik a felhasznált energia mennyiségét
- csökkentik a dolgozók számát
- csökkentik az üzemen belüli logisztika költségét.
A fenti kritériumokhoz kapcsolódva az Anest szerszámos kollégái is ezeket a szempontokat figyelembe véve állítják össze szerszámajánlataikat. Az ablakgyártóknak sikerült olyan garnitúrát fejleszteni, ami tudja a 68, 78, 88-as profilt is gyártani, s a termék CE minősítését az Anest szakemberei levezénylik.
Egy faipari üzem életében persze fontos a gépek, berendezések zökkenőmentes működése. Ezt hivatott az Anest szervize biztosítani. Több mint tízéves adatbázisban rögzítettünk minden előforduló hibát, ez segíti szakembereinket a felmerülő problémák elhárításában. Igen nagy raktárkészletünk van alkatrészekből. A kiszállási költségeket lehetőség szerint optimalizáljuk, s az elvégzett javításokra garanciát vállalunk. Jól szolgálhatja a költségoptimalizálást az átalánydíjas szolgáltatásunk, ill. a megváltható garanciaidő-hosszabbítás. A megfelelő szervizelés nagymértékben meghosszabbítja a gépek élettartamát, különösen egy bonyolult vezérléssel szerelt berendezés esetében. A szervizes tapasztalatok sokat segítenek az ajánlott gépek kiválasztásában is, mert így számolni tudunk az üzemeltetés alatt felmerülő költségekkel is. S persze - ember a gép előtt - valljuk mi is, igyekszünk minél több képzést adni a gépkezelők részére.
Aki elhatározta, hogy hosszú távon talpon marad ebben a szakmában, tudja, a fejlesztés elkerülhetetlen része kell legyen stratégiájának. Ma azonban ez nem könnyű. Ezért az Anest figyeli a pályázati lehetőségeket, sőt igyekszünk lobbizni a faipar minél erőteljesebb támogatásáért. Idén is nagy mennyiségű pályázatot nyertek partnereink, s még ezután is számos pályázati lehetőség elérhető. A finanszírozás más lehetőségeivel is próbáljuk növelni a beruházások esélyét.
A válságban az Anest Zrt.-nek szüksége van partnerei bizalmára, jobban, mint valaha, hiszen tapasztalatainkat, energiáinkat csak vevőink igényeinek kielégítése kapcsán tudjuk hasznosítani. Ezért dolgozik az Anest-csapat minden tagja. Hiszünk benne, hogy együtt tudunk győzni a válsággal szemben, s együtt meg tudjuk szerezni a legjobb rajtpozíciót a válság utáni fellendülés versenyében.
Cselényi József
Anest Zrt.
2131 Göd, Pesti út 49.
Tel.: 27/345-292, www.anest.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.