Lapszél: Roncsprémium helyett
Nőttek a forgalmak, a második negyedévben már nem csökkent, hanem nőtt a német GDP. A gazdaság hangulatát jelző indexek is április óta töretlenül emelkednek Németországban.
Nálunk az állam nem nyúl a fogyasztói piac, a vállalkozások hóna alá, sokkal inkább a töküket szereti szorongatni. Ennek is megvan az eredménye: júliusban minden idők legrosszabb kiskereskedelmi forgalmi adatait közölte a KSH, az autópiac az első félévben megfeleződött, de a bútoripar belföldi értékesítése is közel 40%-os visszaesésben van.
Az állam gazdaságösztönző szerepét szakmánknál maradva idén ősszel sokkal inkább a faipari szövetségek próbálgatták átvenni, pályázható állami támogatások felhasználásával. Az idei BNV - Tér-Forma-Design, Bútorvilág kiállításon, a jelenlegi legnagyobb ilyen jellegű rendezvényen pályázati pénzből támogatott standokon, rettentően alacsony költségen, több tucat vállalkozó tudott kiállítani, tudott jelen lenni a piacon és eladni annak a 62 000 látogatónak, aki idén is ellátogatott a vásárvárosba.
Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség 260 m2-es innovatív standján 10 faipari vállalkozó állította ki megoldásait állami támogatással, a Magyar Bútoripari Klaszter standjának 110 m2-én 7 kiállító, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség és a Közép-Magyarországi Fa- és Bútoripari Klaszter közös standján 140 m -en 15 cég állított ki a listaár töredékéért. Emellett az OAFSZ Év asztalosa 60 m2-es standján 10 kiállító, a Bútorszövetség által szervezett 100 m2-es „Új generáció" standon pedig három oktatási intézmény diákjainak termékei tesztelhették a nagyközönség reakcióit. A szakmai szövetségek, a klaszterek pályáztak, nyert a pályázati pénzt pedig tagjaik piacra jutására fordították.
Jó, nem egy roncsprémium, de mégis csak effektív segítség ebben a támogatás- és vásárlóhiányos mai környezetben.
Hőbör Tamás
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


