Nem gyárt már parkettákat
Vesztét tulajdonosának, a magyar magánszemélyek érdekeltségében lévő pécsi Mecsekparkett Kft.-nek a bedőlése okozta.
A felszámoló most arra törekszik, hogy a termelést folytatni lehessen, és a két cég, illetve ingatlanjaik és eszközeik működőképes állapotban mielőbb piacra kerüljenek.
Az évente 25-30 ezer köbméternyi fát feldolgozó hosszúhetényi üzem a kilencvenes évek elejéig a Mecseki Erdőgazdasághoz tartozott, 1992-ben magánosították és létrehozták a Homparkett Rt.-t. Egy évvel később alakult pécsi székhellyel a Mecsekparkett Kft. A cégcsoportnál jelentős technológiai fejlesztés kezdődött és egy 1500 négyzetméteres új üzemmel is bővítették a gyártóterületet. Magyarországon elsőként 1997-ben a Mecsekparkett kezdte el gyártani az akkor újdonságnak számító kétrétegű parkettát. A főként értékesítéssel foglalkozó Homparkett nemcsak idehaza, hanem az exportpiacokon is egyre jobb eredményeket ért el a korszerű és magas minőségű termékekkel. A cégcsoport árbevétele évről évre növekedett, 2000-ben már meghaladta a nettó egymilliárd forintot. A sikerben jelentős része volt, hogy folyamatosan áldoztak termékfejlesztésre, szinte nem volt olyan év, amikor ne jelentek volna meg a piacon valamilyen újdonsággal. Az évtized közepén az egyre nagyobb konkurencia már éreztette hatását, ám a cégek sorsát végül az építőipar válsága pecsételte meg.
Homparkett nettó árbevétele 2007-ben még meghaladta a 480 millió forintot, nyeresége a 18 milliót, ám 2008-ban 367 milliós bevétel mellett 134 milliós veszteséget könyvelhetett el - amellett hogy költségcsökkentő intézkedéseket vezettek be, a dolgozók számát felére csökkentették. A saját tőke a jegyzett tőke 30 százalékára csökkent. Tovább növelte a gondokat, hogy a hitelszerződéseket nem sikerült megújítani, a működést tavaly már döntően a készletek kiárusításából finanszírozták. Ráadásul több korábbi nagy vevőjük csődöt jelentett, illetve nem vagy csak jelentős késéssel fizetett. A Mecsekparkett 582 milliós nettó árbevétellel és 113 milliós veszteséggel zárta 2008-at - derül ki a cégbírósági adatokból. Az elmúlt év derekán már látszott, a cégcsoport menthetetlen.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


