Szakmai oktatás Írországban (1. rész)

Dublin teljesen megfelel a bédekkerek olvasása után támasztott elvárásoknak. A város csupa hálás közhely. Az élet valóban kényelmes, az emberek valóban kedvesek, a Phoenix parkban valóban ott a komplett félvad szarvascsorda és a kocsmai élet valóban olyan intenzív és derűs, mint ahogy azt bármelyik útikalauz leírja. Néhány közhelyet viszont mégiscsak célszerű eloszlatni. Az írekről előszeretettel állítják, hogy iskolázatlanok. Az iskolázottság fogalmát azonban sok szemszögből meg lehet vizsgálni. Nálunk például egyetemre is sokszor időhúzásból mennek a diákok, Írországban viszont szakmunkásképzőbe is tanulni. Az ír szakmunkásképzés leginkább a hazai felnőttoktatás szisztémájához hasonlítható, de annál sokrétűbb, szervezettebb, hatékonyabb és színvonalasabb. Oka ennek több is van. Az egyik, hogy az írek még kelta kistigris korukban úgy tekintettek a japán példára, mint követendőre, és nem úgy, mint emlegetendőre, így aztán fektettek is az oktatásba. Egy másik ok, hogy az ír iskolarendszer nem túl komfortos. Állami óvoda nincs, a gyerekek tankötelezettsége hattól tizenhat éves korig tart – e kor elérése után Írországban senkit sem kell állami pénzen pesztrálni állami iskolában, ha egyszer teljesen nyilvánvaló, hogy semmi kedve nincs odajárni. Ennek a szűkre szabott 10 éves periódusnak az utolsó két éve nagyjából az érettségire való készüléssel telik, ekkor lehet fölvenni gyakorlati fakultációkat, ami a későbbi szakmai tanulást megalapozhatja, vagy csak az átlagos manuális intelligenciához segít hozzá. Az iskola befejezése után nem kell azonnal érettségizni, van rá két év – ez idő alatt készülhet az érettségire vagy dolgozhat a tanuló. Ez a szisztéma valóban ronthatja egy ország iskolázottsági statisztikáit, de az ír érettségi valóban az érettségről szól, nem arról, hogy nem lehetett a gyereket kirakni az iskolából, aztán inkább átengedtük a vizsgákon.

Valaki fizet

Ilyenformán talán nem meglepő, ha az állami szakmai oktatás más alapokról indul, mint amit idehaza megszoktunk. Ha anyag kell, akkor betolnak egy fél vagon fát a műhelybe, ha pedig szakmunkástanuló kell, akkor érettségizett, félig vagy teljesen felnőtt céltudatos emberek érkeznek, nem motiválatlan kamaszok, akik a szünetről öt perc késéssel esnek be a műhelybe az ajtón, és mindjárt első dolguk, hogy WC-re kéredzkedjenek. Az ír szakmunkásoktatás nem ingyenes, valaki mindig fizet érte. Például a munkáltató, aki beiskolázza dolgozóját, hogy használhatóbb munkaerőhöz jusson, vagy maga a dolgozó, hogy jobb munkát, nagyobb bért kapjon. A leggyakoribb, hogy az, hogy az ír oktatási és munkaügyi központ – a FÁS (írül: Foras Áiseanna Saothair) – fizeti ki a tanulás költségeit. Lógás ilyenkor sincs, a pontosan vezetett jelenléti ívet a FÁS megkapja, és a hiányzásokat és késéseket szigorúan kiszámlázza a munkáltatónak, aki aztán leveri a pénzt a dolgozóján. Egy-egy kurzus heti 500 euróba kerül, ami nagyjából egy közepesen kvalifikált szakmunkás heti bérének megfelelő ös- szeg. A szakmai oktatás kurzusszerűen folyik, lépcsőzetes. A kurzusok szinteket takarnak (phase), szakmánként hét szinten folyik képzés, a szinteket egymás után lehet megszerezni.
Egy-egy kurzus ideje 10 és 20 hét közötti időtartam, a magasabb szintek oktatása általában három hónapig tart, ez alatt nem kell dolgozni a diáknak – nem is jutna rá ideje. Elméleti, gyakorlati és rajzi oktatásban részesülnek, vállalkozásismeretet tanulnak, közismereti tárgyak nincsenek. A kurzusok intenzívek, pörgősek. A bútorasztalosok például a három hónap alatt 20–30 csomópontot is megcsinálnak a három-négy nagyobb projekt – ékszerdoboz, falitéka, intarziás asztal vagy más hasonló nagyságrendű munka – mellett. Ehhez jön még a vizsgamunka, ami szintén egy viszonylag nagyobb méretű és bonyolultabb tárgy. Az egyes szintek lezárása három részből áll: elmélet, rajz, gyakorlat. A vizsgának komoly tétje van – ha nem sikerül, nincs papír. A pótvizsgának van ugyan díja, de nem jelentős. A nagy problémát az új vizsgaidőpont kijelölése okozza. Arra sokáig kell várni, és az iskolában már sem elméleti pótórákra, sem szakmai gyakorlásra nincs lehetőség, ezt a diáknak magának kell valahol megoldania – azaz évismétlés nincs, csak vizsgaismétlés.

A DIT

A DIT (Dublin Institute Of Technology) voltaképpen egyfajta rejtett egyetemváros: Dublin több helyszínén szétszórt önálló épületekben önálló profillal rendelkező – többnyire felsőoktatási – intézmény együttesét takarja ez a név. Az intézménynek 10 000 (!) nappali szakos hallgatója van, és további 10 000 posztgraduális tanulmányokat végző, tanfolyamon vagy esti oktatásban részt vevő hallgatója, ill. tanulója. A DIT profilja széles: művészeti oktatás, zene- és drámatagozat, alkalmazott grafika, nyelv- és médiaoktatás, szociológia, építészet, közgazdasági, szociológiai, jogi karok, tudományos karok (matematika, fizika, biológia) és a különböző turisztikai és vendéglátó-ipari felsőfokú képzés. Az impozáns főépület eredetileg szállodának épült, ezt alakították át, majd bővítették iskolává. Itt többnyire a különböző kétkezi szakmákat oktatják, de néhány mérnöki kar és az építészkar is itt kapott helyet. Az asztalosok képzése az intézmény Bolton Street-i épületegyüttesében zajlik, mely Dublin központjától negyedórányi kényelmes sétaútra fekszik.

Az oktatás menete

Az oktatás központi tanmenetből történik. A tanmenetet (syllabus) a FÁS állítja össze, és minden szakmai iskola ez alapján dolgozik. A syllabusban feladatok, ütemezések szerepelnek, valamint mintalapok, tervrajzok és értékelési szempontok. Egy-egy kurzus alatt elvileg az ország minden ilyen intézményében ugyanazon az órán ugyanabból az anyagból ugyanazt a munkadarabot készítik el a tanulók. Az értékelés szempontjai is központilag szabályozottak, és a feladatkiadással együtt ismertetésre kerülnek. Az elméleti órák tananyaga is ugyanígy szabályozott, de a tanárnak nagy szabadsága van abban, hogy hogyan adja át az ismereteket: a módszer, a szemléltetés a tanár habitusán múlik, azt ő választja ki. Az elméletet is a gyakorlati oktatást végző tanár tanítja, ami biztosítja az elmélet és a gyakorlat szinkronitását.
A tanműhelyek jól fölszereltek, mindegyikben ott állnak a szükséges faipari gépek. Az anyag előkészítése nem itt folyik: arra ott van a földszinti hatalmas gépterem lapszabászgéppel, két hasító szalagfűrésszel és két előkészítő gépmunkással, akik a szabászméretre gépelt anyagot teherlifttel fölviszik az emeleti műhelyekbe, és a fönti hulladékkosarakat leviszik. A kosarak fölött minden teremben ki van függesztve a hulladékkezelés rendje. Szabályok rögzítik, hogy melyik anyagot hova kell rakni. Számunkra igen tanulságos az a felirat, amely arra figyelmeztet, hogy a harminc centinél nagyobb hulladékdarabokat fel kell darabolni a kidobás előtt. Az oktatási színvonalat jellemzi, hogy a DIT csapata a 2005-ös Helsinki WorldSkills olimpián 3 arany-, 2 ezüst- és egy bronzérmet hozott, valamint 9 emlékérmet. A csapat bútorasztalos tagja bronzérmes lett, versenymunkáját a rajzteremben nézhettem meg. Ezzel együtt ez az oktatás nem sztárokat, hanem jó mentalitású, kreatív, hatékony szakembereket ad a társadalomnak, ami fontos: középiskolás fokon. Ezek a fiatalok egyelőre még szívesen fogdossák az anyagot és a szerszámokat, ha mást szeretnének, akkor mehetnének ugyanebben az intézményben menedzsernek is.

Pénz

Bérekről nehéz tájékozódni – kiutazásunkkor a lelkünkre kötötték, hogy pénzről és vallásról ne próbáljunk társalogni. Jómagam az egyik tanulóban azért megtaláltam az alkalmas donort az interjúhoz: megtudtam, hogy alkalmazott, heti 450 eurót keres. Munkaideje 8 óra, munkaidő után fusizik a saját garázsukban. Az iskola befejezése után 650–700 euróra is fölmehet a heti fizetése. Írország egészen az elmúlt másfél–két évig a külföldi munkavállalók mekkája volt. A kalandvágyó fiatalok nem ritkán csak odafelé vették meg a jegyet, valamilyen munkát könnyű volt találni, és utána már csak egyik helyről a másikra lépkedve kellett keresgélni jobb lehetőségek után. Az a világ azonban elmúlt. Brayi kirándulásunk alkalmával magyarokba botlottunk: kőből faragott szobrokat próbáltak rásózni a csellengő turistákra mérsékelt sikerrel. Építőiparban dolgoztak korábban, de már egy éve nincs munkájuk.
A beszélgetések során az derült ki, hogy az írek többnyire maguk is belátják, hogy kirakatország lévén hirtelen fölfutott a gazdaságuk, és ezek között a körülmények között ez nem tartható. A válságot ugyan nem fogták föl kedélyesen, de úgy gondolták, 2010 nyarára a kormány ígérete szerint kivezeti az országot a válságból. Egy ilyen vélekedés magyar fül számára legalábbis mókásnak tűnik, de ne feledjük: egy olyan országban jártunk, ahol a miniszterelnök a válság begyűrűzésének első jeleire 20%- kal csökkentette a saját fizetését. 

Totaj

Tetszett a cikk?