Zalaegerszegi és erdélyi diákok közös munkája Baróton
A program június 19-27-ig tartott 12 bútorasztalos és bútoripari technikus tanulónk és 3 faiparos kísérőtanár részvételével.
Kiutazásunk során a pályázat kiírásának kitűzött célja szerint a magyar nyelvű hasonló szakképzésben határon innen és túl résztvevő diákok közös munkával egy terméket készítettek, mely a partnerintézmény javaslata alapján egy tölgy kopjafa kifaragása volt, melyet ajándékul megkaptunk és iskolánk udvarán fogjuk felállítani (1-2.kép). A tanműhelyi munka során a szakmai ismereteket, a faragás, vésés fogásait lesték el az erdélyi fiúktól tanulóink, mindenki készített még sulykolót és kis kopjafát is (3. kép). A program során a környék faipari vállalkozásai és faépítészeti termékei közül néhányat sikerült megtekintenünk (4-6 kép).
Az együttes munka során a közös nyelvet és szakmát értő diákok között barátságok jöttek létre és remélhetőleg fognak folytatódni. A szakmai és egyéb programjaink során bepillantást nyertünk az erdővidéki székelyek életébe, a fa megmunkálásának évszázados hagyományaiba és ismerkedtünk Székelyföld természeti, építészeti értékeivel (7-9 kép).
Az oda-vissza úton emellett diákjaink számtalan magyar történelmi emléket és természeti kincset tekintettek meg és tervezik, hogy szeretnék ismét meglátogatni a határon túl élő magyar barátaikat és szívesen várják őket hozzánk Magyarországra, Zalaegerszegre.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


