Woodshop, a faipari webáruház
A rendszer előnye, hogy nyitott bárki, bármely vállalkozás
számára, aki a Woodshopon keresztül szeretné termékeit a szakmának kínálni, illetve forgalmazni. Kis fantáziával úgy kell elképzelni rendszerünket, mint egy bevásárlóközpontot, ahol különböző boltok találhatók egy fedél alatt. Így nem kell „felesleges kilométereket” megtennünk termékek után kutatva, mert szinte biztos, hogy a boltok egyikében megtaláljuk, amit keresünk. A különbség csak annyi, hogy a Woodshop garantálja a boltok állandó nyitva tartását.
Rendszerünket igyekeztünk megfeleltetni a felhasználók igényeinek. Átlátható, felhasználóbarát felületének köszönhetően könnyen böngészhetünk a termékek között és a rendeléshez sincs szükségünk különösebb tehetségre. A rendelés, illetve eladás feltétele, hogy a rendszer teljes jogú felhasználói legyünk. Ehhez egy egyszerű regisztráció végrehajtása szükséges, mely során a faipar.hu, illetve woodholz.eu portálokon már regisztrált tagok könnyen importálhatják az ott megadott felhasználói adataikat. Regisztráció után a kereskedőknek lehetőségük nyílik „létrehozni boltjukat” és feltölteni termékekkel, színesítve ezáltal a vásárlók elé táruló termékpalettát.
További információk:
Tel.: 06-96/618-077
E-mail: halasz.zsolt@xmeditor.hu
Web: shop.woodholz.eu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


