3D Tech laboratórium Sopronban
![]() |
| Dr. Varga Dénes, a kft. ügyvezetője bemutatja a labor tevékenységi körét |
A technológia lényege, hogy a három alappillérnek köszönhetően lényegesen csökkenthetők az új fejlesztések, azon belül is a prototípusgyártás költségei. A nagy pontosságú szkennelésnek és nyomtatásnak köszönhetően valósághűen modellezhetők az egyes technológiai újdonságok, fejlesztések. A labor üzemeltetői számára éppen ezért a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az általuk működtetett technológiában rejlő lehetőségeket megismertessék a piaci szereplőkkel, éreztetve azt, hogy a felhasználási lehetőségeknek tulajdonképpen csak a fantázia szab határt.
3D szkennelés
A szkennelés során egy adott felületről a számítógép számára értelmezhető adatokat készít a Konica Minolta Range 5 szkenner, mely három koordinátával leírt pontok halmazával jellemzi a tárgy felületét. A 3D Tech laboratóriumban használt lézerszkenner a legkorszerűbb kialakítású modellek közé tartozik. Az ajánlott szkennelési távolságban (450–800 mm között) 50 μm pontossággal képes a tárgyak felületének „letapogatására”. A berendezés széles mérettartományban alkalmazható, a szkenner szoftverének segítségével az egyes szkennelési adathalmazok illeszthetők, így elvégezhető akár egy személygépkocsi felületének szkennelése is.
![]() |
| Munkában Vigh Előd, a 3D Tech laboratórium vezetője |
3D tervezés
A szkennelés során kapott ponthalmazból egy visszamodellező program, a Rapidform XOR segítségével CAD-modell készíthető. A programokon átfuttatott ponthalmaz a folyamat végén használható modellképet alkot, mely megvizsgálható, elemezhető, mérhető adatokat szolgáltat a tervezők számára. A tervezési feladatot tovább segíti a Rapidform XOV program, mely a sorozatgyártásban részt vevő termékek méret- és alakhűségének ellenőrzésére használható. A program a gyártósorról kikerülő alkatrész szkennelt képét hasonlítja össze az eredeti CAD-modellel.
3D nyomtatás
A 3D Tech laboratóriumban üzembe állított Objet EDEN 250-es 3D nyomtató előnyei a korábban már használt más prototípusgyártási technológiákkal (pl.: poros eljárással vagy leporelló, illetve a folyadékkikeményedéses elven működő) szemben, hogy nagy pontossággal működik, egyszerűbb a kezelhetősége, nem igényel ipari környezetet, akár irodában is üzemeltethető. A tárgyat 16 mikronos vastagságú rétegekből építi fel, UV-fényre keményedő polimereket használva. A különböző felhasználási területtől függően ezen anyagok lehetnek átlátszóak, gumiszerűen rugalmasak, illetve nagyobb szilárdságúak is, melyek kitűnően alkalmazhatók különböző anyagú gépalkatrészek modellezéséhez is. A berendezés nyomtatási tartománya X, Y illetve Z tengelyek irányában 250x250x200 mm, mely lehetőséget biztosít a kisebb gépalkatrészek, szerszámok, illetve a vasalatok prototípusának elkészítésére. A labor a korszerű 3D nyomtatási technológiával új eszközöket ad a tervezők kezébe, lehetővé téve
- a formatesztelést és a koncepciómodell készítését
- a piackutatást, a funkcionális tesztelést
- a fejlesztési idők csökkentését
- a termék esetleges hibáinak időbeni kiszűrését
- és a kreativitás fejlesztését.
![]() |
| Elkészült a bemutató nyomtatás |
Csak néhány példát említve, a 3D nyomtatás gyakorlati alkalmazhatóságáról. A számos jól működő 3D tervezőprogramok nyújtotta lehetőségeken túlmutatva a térben kinyomtatott modell kézbe fogható, tesztelhető, összeszerelhető alkatrészek gyártását teszi lehetővé, így akár a modellek mozgatási mechanizmusa is kézzelfoghatóvá válik a tervező számára. Pl. egy-egy fiókcsúszó, vagy akár fiókrendszer finomításához nem szükséges egy gyártósort építeni, átalakítani, a nyomtatott alkatrészen közvetlen nyomon követhetők és direkt módon felismerhetők az esetleges tervezési hiányosságok. Másik fontos alkalmazási terület az alkatrészöntésben rejlik. A 16 mikronos rétegfelépítéséből összeálló nyomtatott alkatrészek megfelelően sima felülettel rendelkeznek egy szilikonsablon elkészítéséhez, melyből már a különböző öntési eljárásokhoz tökéletes öntőformák készíthetők az ipari felhasználás számára.
A Sopronban kialakításra került labor számos területen képes segíteni a vállalkozásokat, termékeik fejlesztésében. A szkennelés tervezés és nyomtatás hármas szolgáltatással a tervezők által megálmodott modellről a prototípusgyártás lényegesen költségtakarékosabb, emellett a ráfordított idő is számottevően kevesebb, és megvizsgálhatók az újítások funkcionális, illetve formai tulajdonságai, illesztési, összeszerelhetőségi összetevői egyaránt.
A gyártók a piackutatásaik területén is előnyösen használhatják e jövőbe mutató technológiát, hiszen a nyomtatott tárgyak a kívánt színre festhetők, élethűen bemutatva a designmegoldásokat. Jó példája ennek egy porszívókat forgalmazó cég piackutatási kísérlete. Ennek során az ugyanolyan műszaki tartalommal rendelkező, de különböző „designruhába” öltöztetett porszívómodelleket mutattak be az érdeklődőknek. Végül csak az a termék került ipari méretű gyártásra, mely a legnagyobb népszerűségre tett szert a célközönség körében.
A laboratórium megvalósult munkáiról később számolunk be.
(P. L.)
NYME-ERFARET Nonprofit Kft.
9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Tel.: 99/518-602
www.erfaret.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.





