Országos export-tanácsadási roadshow
A március végéig tartó országos rendezvényen minél több vállalkozáshoz szeretnének személyesen is eljutni, a roadshow-n az elméleti ismeretek továbbítása mellett a személyes konzultációra helyezik a hangsúlyt - tette hozzá. Jelenleg a NMKH ügynöki közreműködésével 100 milliárd forint nagyságrendű magyar export van kilátásban, amelyből becslések szerint az első félévben 50 milliárd meg is valósul, a második félévben pedig ez tovább növekszik. Kerekes György elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház tavaly októberben indította az exportképes cégeket összefogó partneri programját. A programban való részvétel díjmentes, mindössze egy regisztrációra van szükség. A vezérigazgató elmondta, céljuk az, hogy az idén további kereskedőházak nyíljanak, s közreműködésükkel mintegy 400 millió euró értékű export valósuljon meg.

A célországok között szerepel Ukrajna, Grúzia, Macedónia, Montenegró, Szingapúr, Vietnam, Algéria, Kuvait, Ghána, Brazília és Mexikó. Azt szeretnék, ha az idén év végére húsz országban lennének jelen kereskedőházaik révén, szemben a tavaly év végi nyolccal - tette hozzá. Kérdésre válaszolva Kerekes György elmondta, hogy piacorientált cégként, a tavalyi alapítás után, a hármadik év végére kívánnak önfenntartóvá, nyereségessé válni, a társaság költségvetési támogatás nélkül működik. Az ügynöki díjuk egyszámjegyű, minden esetben a szerződött partnerekkel egyedileg állapítják meg, tekintettel az adott ágazat piaci lehetőségeire - mondta. Dunai Péter, az MKIK főtitkára hangsúlyozta, hogy a kamara külgazdasági stratégiájában is megjelenik a keleti piacnyitás fontossága az európai és a Kárpát-medence térsége mellett, ezt a kamara szervezeti felépítése is tükrözi, köztük a tagozati rendszere révén.
MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


