Cégvezetők, figyelem! Komoly változások jönnek
Komoly változásokat hoz a március 15-én életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) a gazdasági életben is. A korábban félmillió forintos törzstőkét felemelik, és ismét csak hárommillió forinttal lehet korlátolt felelősségű társaságot alapítani és működtetni. A cégeknek 2016 márciusáig kell rendezni a tőkét, akár a vállalat nyereségéből is. Amíg ez nem történik meg, addig nem fizethetnek osztalékot, tulajdonosai pedig még alapanyag-vételár, bérleti díj, menedzsmentdíj jogcímen sem vehetnek ki pénzt a vállalkozásból.
A ma bejegyzett kft.-k fele, körülbelül 210 ezer cég jelenleg hárommillió forint alatti törzstőkével működik. Eszerint, ha az összes kft. szeretné megtartani a státuszát, akkor az mintegy 450-520 milliárd forinttal terhelné meg a hazai vállalkozásokat.

A kis cégeknek is megkerülhetetlen lesz a felelősségbiztosítás
A változásra a biztosítók is készülnek: vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok anyagi felelősségére kínálnak biztosítást.
Jelenleg csak kivételes esetekben, például felszámolásnál vagyonhiány, vagy környezetszennyezés miatt lehet kárigénnyel fellépni a cégvezetőkkel szemben, a szabályozást az új Ptk. gyökeresen alakítja át. Az egyetemleges felelősség azt jelenti, hogy a károsult nem csupán a társaság, hanem a vezető tisztségviselők magánvagyona terhére is kártérítést követelhet.
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban az ilyen típusú biztosítások elterjedtsége csaknem 100 százalék, ami egyértelműen alátámasztja e biztosítás létjogosultságát és fontosságát Magyarországon is.
forrás: penzcentrum.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


