Pályázat nyílászárók cseréjére
A tárca MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint összesen 1,1 milliárd forinttal támogatják a lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjét. Mint írták, a megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a széndioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca. A közlemény szerint a pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.
A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 ezer forint, míg a lakások nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan - tulajdoni lapon szereplő - tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon. A portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől lehetséges, a pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet - olvasható a közleményben.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



