Fakitermelésbe fogtak az MNB-alapítványok
Az MNB fél tucat alapítványának tulajdonában lévő Kecskemét Duális Oktatás Zrt. (Kedo) 132 fát vágatott ki, hogy helyet csináljon az új, kecskeméti egyetemi városrésznek, helyette 848-at fog telepíteni – közölte a VG kérdésére az alapítványok kommunikációs munkatársa, Csuhai Viktória.
Az egyetem az Országgyűlés tavaly decemberi döntése értelmében július 1-jével jön létre, a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával, Pallasz Athéné néven. Igaz, a kecskemétiek kezdeményezték a név megváltoztatását a fenntartónál, és úgy tudni, a szolnokiak is egyetértenek ezzel.
Csuhai szerint a Kedo az építési engedélyben lévő kertészeti szakvélemény alapján vágatta ki a 132 fát, majd eladta őket. Ehhez a tevékenységi körébe fel kellett vennie az erdészeti és egyéb erdőgazdálkodási tevékenységet, a fakitermelést, valamint az építési terület előkészítését. Erre idén április 22-én kerített sort, és a bővítést a cégbíróság május 4-én jegyezte be.
Az építési engedély ugyanakkor azt is előírta, hogy a Kedónak a kampusz építésének befejezése után 848 fát telepítenie kell. „Ezeket a cég a használatbavételi engedély beszerzéséig természetesen telepíteni fogja” – ígérte a lapnak az alapítványok szóvivője.
A Kedo vezérigazgatója egyébként a Matolcsy rokonságához tartozó Szemerey Szabolcs, aki több mint hat éve a Kecskeméti Főiskola oktatója, 2011-től pedig részt vesz a főiskola duális képzésének elindításában, valamint a vállalatokkal és intézményekkel történő kapcsolattartásban - tette hozzá a lap.
A társaság igazgatóságának elnöke pedig Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora, akinek bizalmi pozícióját jelzi, hogy két MNB-alapítvány – a Pallas Athéné Domus Mentis és a Pallas Athéné Domus Concordiae – kuratóriumának is a tagja.
(Világgazdaság Online)
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


