Magyarországi ablak-ajtó piac
Az ablakgyártók termelése tavaly összességében 4–6 százalékkal növekedett Magyarországon, nem számolva bele a fertőszentmiklósi Velux tetőtérablak termelését ami lényegesen jobb ered-ménynek számít az előző, 2014-es év 1–2%-os a stagnálást hajszállal felülmúló eredményénél.
Ami a 2016-os prognózist illeti, itt lényegesen optimistább a piac. Ugyan januárban még akár a 8–12%-os prognózisok is reálisnak tűntek a szegmensben, most az év felében inkább a 6-10%-os növe-kedési potenciál tűnik reálisnak, ami még mindig szép eredménynek ígérkezik.
A bővülés egyik fő mozgatórugója a panelfelújítás, mely idén kb. 8–12%-os kapacitáslekötést eredményezett, illetve az idén meghir-detett energetikai felújítás (CSOK, Otthon Melege Program). Ezzel párhuzamosan a lakosság felújítási kedve is növekvő tendenciát mutat, hiszen az idén az első negyedévben a kiadott építési en-gedélyek és bejelentések száma az előző év azonos időszakához képest 100%-kal, cirka a kétszeresére ugrott. Az előjelzés bizonytalanságát pedig a kiírt támogatási konstrukci-ók magas járulékos költségei, a programok csúszása, a költségek növekedése, az építtetők kivárása fűtheti.
A piac összforgalma kb. 60–80 milliárd forint, mely az ajtógyár-tással együtt a 100–110 milliárdot is elérheti. Az ajtógyártás éves mennyisége kb. 2–300 000 darab. A hazai piacon kapható nyí-lászárók nagy része a gyártók saját értékesítési hálózatán vagy viszonteladókon keresztül kerül eladásra. A barkácsáruházak részesedése elenyésző ebben a szegmensben.
Forrás: Minőségi Magyar Ablakgyártók Egyesülete
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-junius-36
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


