Nincs sok idő, a rendelet július 1-étől hatályba lép
A Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivatal (nébih) hatásköre a faanyagok kereskedelmi láncának ellenőrzése. A szervezet Erdészeti Igazgatósága június 10-én közzétette azt az összefoglaló leírást, amely magyarázatot ad az EUTR szabályozással érintett személyek nek a rendel kezéssel kapcsolatban, ezzel megkönnyítve a jog szabály megértését . (Ezen összefoglaló megtalálható a NÉBIH honlapján.)
Annak a szervezetnek , amely a faanyag kereskedelmi láncához tartozó tevékenységek valamelyikét Magyarországon végzi, köteles azt az ellenőrző szervezet felé bejelenteni. Ez azért indokolt, mert így a láncon belüli személyek, vagy szervezetek egyértelműen beazonosít hatóvá válnak, így a faanyag „útja” teljesen meghatározhatóvá válik.
Szabálysértés esetén az ellenőrző hatóságnak jogában áll többek között elkobozni a faterméket, és az ebből származó bevételt, a szervezet működési engedélyének módosítását, valamint a fatermékkel kapcsolatos tevékenység végzését bizonyos időre felfüggeszteni. A bejelentés online is elvégezhető, a NÉBIH honlapján, ám egyelőre még nem működik a rendszer. A rendelkezések 2016. április 27-én léptek életbe, az erdei faválaszték szállításának nyilvántartására vonatkozó rendelkezések kivételével, amelyek 2016. július 1-jétől lesznek érvényben.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-junius-69
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


