RUGALMAS ÉS CSALÁDBARÁT FOGLALKOZTATÁS
A Széchenyi 2020 Program keretében elindult a hazai kis- és középvállalkozásokat célzó, GINOP-5.3.2-16 azonosítószámú „Rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban – Rugalmas családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a munkáltatóknál” című pályázati program megvalósítása.
A munkahelyi rugalmasság és munka minőségének ösztönzésén keresztül a foglalkoztatás rugalmas módjaival mind a keresleti, mind a kínálati oldalon potenciális „tartalékok” szabadíthatók fel, ami növelheti a foglalkoztatottak számát. A rugalmas foglalkoztatás ugyanakkor növelheti a gazdasági alkalmazkodóképességet, ezáltal a versenyképességet is. Másrészt több olyan csoport is van a munkaerőpiacon, amely valamilyen oknál fogva nem tud, vagy nem akar hagyományos foglalkoztatási formában elhelyezkedni – kisgyermek nevelése, idős hozzátartozó gondozása, vagy oktatásban való részvétel miatt. A pályázati program célja a vállalati munka-szervezési kultúra javítása, a rugalmas munkaszervezési formák elterjesztése, valamint a munka és a magánélet összehangolása.
A program kétkörös felhívás keretében valósul meg. Időközben már kiválasztották azokat a szolgáltatókat, melyek a vállalkozások átvilágítását ingyenesen elvégzik, számukra a rugalmas foglalkoztatás növelése érdekében átszervezési tervet készítenek, majd később nyomon követik e tervek megvalósítását. A GINOP-5.3.1.-14 projekt során az ily módon már átvilágított vállalkozások igényelhetnek támogatást az átszervezési terv alapján a rugalmas foglalkoztatást elősegítő szervezeti, személyügyi és egyéb intézkedések megvalósítására, továbbá az ahhoz kapcsolódó tanácsadás igénybevételére.
A pályázat azoknak a konvergencia régiókban működő kis- és középvállalkozásoknak szól, amelyek a GINOP 5.3.1. pályázat keretében rugalmas foglalkoztatási szervezetfejlesztési elemzésben vettek részt, ennek eredményeképpen átvilágítási jegyző-könyvvel és fejlesztési tervvel rendelkeznek, amely igazolja, hogy a szervezetnél lehetőség van rugalmas foglalkoztatási formák átalakítására és bevezetésére.
A pályázat 100 százalékban támogat olyan 3–12 hónapos, a munka-magánélet összehangolását célzó szervezetfejlesztési projekteket, melyeknek célja – munkakörök átalakításával vagy újak létrehozásával – a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése és alkalmazása. Egy-egy projektre 3,1 – 15 millió Ft közötti összeget lehet igényelni, az átalakított munkakörökben dolgozók számától függően. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. december 1. és 2018. november 30. között lehetséges.
További információk: https://www.palyazat.gov.hu/ginop-532-16-a-rugalmas-foglalkoztats-elterjesztse-a-konvergencia-rgikban-rugalmas-csaldbart-foglalkoztatsi-mdszerek-bevezetse-a-munkltatknl
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


