KETTEN KIVONULTAK
A gazdasági elemzések alapján a barkácsáruházláncok eredményessége javulni látszik. A multi cégek összforgalma 1,24 milliárd forintos üzemi eredményt hozott. Ez a tavalyi eredményekhez képest nem nagy emelkedés, de az elmúlt három év tendenciája folyamatos növekedést mutat.
Két évvel ezelőtt azt gondolták a szakértők, hogy a BricoStore Barkács Kft. kivonulásával megoldódik a hazai barkácsáruházláncok helyzete, ám ez abban az időben tévedés volt. Azonban amióta a Baumax is befejezte magyarországi tevékenységét, a pénzügyi problémák megoldódni látszanak. A tavalyi pénzügyi mérlegek alapján alig változott a forgalom, de a két veszteséges cég kivonulásával az elmozdulás pozitív irányt vett.
A csoport hatékonysági mutatója szerint 2013-ban 1,3 milliárd forintos hiány mutatkozott, viszont mára a csoport tevékenysége 0,95%-os javulást eredményezett(A 2013-as hiány a két már kivonult cég -Bricostore és a Baumax - által felhalmozott 1,3 milliárd forint értékű veszteség.
Általánosan elmondható, hogy ezen cégek átlagosan 91%-os anyagköltséggel és 11%-os bérköltséggel dolgoztak.) A további – Magyarországon tevékenykedő – cégeket a következő táblázat tartalmazza.
(Forrás: fataj.hu)
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-julius-66
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


