Töretlenül a növekedés útján

Mikor sikeres, jól működő vállalatokról esik szó, sokunkat foglalkoztat a kíváncsiság, hogy vajon mi állhat a siker hátterében? A JAF Holz Ungarn Kft., Magyarország legnagyobb faipari vállalatának történetében mindig is a folyamatos fejlődés állt a középpontban és úgy látszik, ez a jövőben sem lesz másképp. A cég újabb beruházás előtt áll. Egy újabb mérföldkő, amelyet nem is lehetne örömtelibben átélni, mint megosztani másokkal is. 2016. szeptember 23-án a cég egy ünnepélyes alapkőletétel keretén belül osztotta meg ügyfeleivel, beszállítóival, illetve
dolgozóival a jövőbeli terveket és tette meg a bővülést jelképező első lépéseket az új raktár építéséhez. Az esemény megnyitóján Ézsiás Miklós és Horváth András cégvezetők a vendégek köszöntését követően méltán büszkén számoltak be a faiparban eddig elképzelhetetlennek vélt online értékesítés felfelé ívelő üzletágáról, a weboldal várható megújulásáról és a webshopon igénybe vehető szolgáltatások bővüléséről. Az innováció mellett a cég emberi erőforrásában történt fejlődésekről is szó esett. A központi kirendeltség egyik oszlopos tagját, Kosaras
Zoltánt, mint új értékesítési vezetőt köszöntötték.
A rendezvényen többek között érdekes szakmai előadásokon vehettek részt a jelenlévők, amelyek az ismeretek bővítésén túl, a különböző termékcsoportokért felelős munkatársak személyes bemutatkozását is jelentették a vendégek számára. Hiszen a JAF Holz Ungarn Kft. széles körű és innovatív termékkínálatával, valamint professzionális szolgáltatásaival folyamatosan arra törekszik, hogy a tökéletes partner legyen az ügyfelei szemében. Az előadásokon jórészt a JAF Holz által forgalmazott termékekről (ajtók, padlók, teraszburkolatok, kompakt
lemezek, furnér, faipari bevonatok, vasalatrendszerek) és technikai újításokról számoltak be. Ezt követően az új beruházás kulisszatitkaiba engedtek betekintést.
A BERUHÁZÁS
A vállalat idei legnagyobb beruházásáról, a Dunaharasztin megvalósuló vadonatúj és egyben a legmodernebb technológiákat alkalmazó raktárcsarnokról Reiter Zsolt projektvezető beszélt. A csarnok több szempontból is különleges jegyekkel bír. Alapterülete 3000 m2, amelyhez egy 1000 m2-es fedett előtető kapcsolódik. A tudatosság és a természet védelme az új raktár tervezésénél is elsődleges szempont volt, és minden részletében jól beilleszkedik a vállalat eddigi környezetbarát fejlesztéseibe. Energiatakarékos és egyéb szempontokat figyelembe véve nagyméretű felülvilágítók, elektromos targoncák, solar panelrendszer, illetve rétegelt-ragasztott fa tartószerkezet jellemzik az új raktár kialakítását. A kiszolgálás és az áru összekészítésének időtartamában az ún. emelt munkaszintű (Platform) elektromos targoncáknak
köszönhetően jelentős csökkenés várható. A targoncákat betonba épített indukciós vonal segíti ráállni a sorra és vezetni a soron belül. A raktározás karos fémállványokon fog történni, melyek magassága eléri a 8,5 métert, így összesen 840 rakatot lesznek képesek tárolni.
Az épület szerkezetét illetően a már említett rétegelt-ragasztott fatartókat használják majd, amelyek olyan előnyökkel járnak, mint a gyors szerelhetőség, az alacsony karbantartási igény, korrózióállóság, jobb tűzálló képesség (acél- és vasbeton szerkezetekhez képest)
és esztétikailag is egy szebb látványt nyújtanak. A csarnok tervezője Sziklai Kornél, akinek tervezői munkássága a JAF Holz számára már a korábbi évekből ismert volt. A raktár tervezett megnyitója 2017 májusában lesz. Az új raktár építésével párhuzamosan egy CNC
megmunkáló részleg is kialakításra kerül majd, ami annyit jelent, hogy a jövőben furatolást, íves élzárást, speciális marásokat is képesek lesznek kiszolgálni.
Ahogy azt a JAF Holz korábbi eseményein már megszokhatt á k a rés z t vevő k , a s zámos izgalmas programmal tarkított alapkőletételen is a vendégek ma x imá lis elégedet t sége és a felhőtlen szórakozás volt a legfőbb cél. Nem mindennapi extrém show-műsorral ápráztatott
el mindenkit a Stihl Timbersport, nemzetközi fakitermelő versenysorozat élmezőnyébe tartozó magyar csapata. Az izzasztó munka látványa után Kőhalmi Zoltán stand-up előadása csempészett mosolyt és némi könnycseppet a vendégek arcára. Az est záró momentuma pedig
egy nyereményjáték volt, ahol számos értékes ajándékutalvány talált gazdára. A pozitív visszajelzések magukért beszélnek és remélhetőleg még számos alapkővel fog gazdagodni a JAF Holz Ungarn története.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-oktober-20-21
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


