A FIVOSZ hidat épít a jövőért
A következő években a magyar gazdaságot hajtó kis- és középvállalkozások jórésze eltűnhet. Komoly generációs szakadék tátong ugyanis ebben a szférában. Az életképes cégek java a rendszerváltás idején indult, ügyvezetőik 60 év felettiek, míg a fiatalok – gyakran a kudarctól való félelem miatt – nem motiváltak a vállalkozások átvételében. Többek között ezt a generációváltást segíti a Fivosz.

– A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége egy támogatások nélkül működő, független szervezet – mondta el dr. Kovács Patrik. A Fivosz elnöke szerint ők a hazai vállalkozók és vállalkozó kedvű atalok közösségeként mára egy hivatalosan elismert érdekképviseleti szerv lettek mind itthon, mind az EU-ban.
Az alapító kérdésünkre elmondta: a szövetség érdemi segítséget nyújt a vállalkozásindításban és -vezetésben a 18 és 40 év közötti atalok számára egyedülálló szolgáltatásaival (költségcsökkentő megoldások, kedvezmények, mentorprogram, jogi, üzleti terv, adó-könyvelési tanácsadás stb.) és nemzetközi kapcsolatrendszerével. Ezen felül komoly segítséget ad azoknak a fiataloknak, akik egyedül nem tudnak vagy nem mernek vállalkozást indítani, mert nem rendelkeznek az elinduláshoz szükséges ismeretekkel. Így mára a Fivosz a magyar gazdasági utánpótlás-nevelés kulcsszereplőjévé vált.
A szervezet nem titkolt célja, hogy megteremtse azt a vállalkozói réteget, melyek a cégeket hosszú távon jól vezetve megerősítik a kkv-szektort és hozzájárulnak egy sikeres gazdaság megteremtéséhez. A szövetség a atalok megszólításával, motiválásával és a közösség kiépítésével egy hidat épít a gazdasági élet szereplői között. Szükség is van erre, hiszen a fent említett veszélyforráson túl egy ma induló vállalkozás más kihívásokkal néz szembe, mint 20–30 évvel ezelőtt. A mérések szerint az ifjak csupán 16 százaléka tervez cégalapítást.
A szakmai közösség viszont a folyamatos tapasztalatcserével és egyfajta lelki támogatással jó alapja lehet a sikernek. Kovács Patrik büszke rá, hogy az induló vállalkozások egy jó része az ő támogatásukkal indult. Tízéves, növekvő gazdasági érdekképviseletként pedig elmondhatják, hogy csaknem 42 ezer atallal dolgoznak és a magyar GDP negyedével működnek együtt. Az alapító leszögezte: a Fivosz gyakorlatilag üzletet, fejlődést és közösséget kínál.
A szövetség legnagyobb rendezvénye a Fiatal Vállalkozók Hete, mely az ország aktív atalságát és vállalkozó rétegét országszerte megmozgatja, 2014-ben több mint 7000 tudatos atal vett részt országos szinten több mint 50 rendezvényen. Tíz országból 110 előadó jött Magyarországra a program során. Kovács Patrik, a Fivosz alapító elnöke egyben Európa legmeghatározóbb, legnagyobb Európai Fiatal Vállalkozói Ernyőszervezetének (JEUNE – Young Entrepreneurs' Organization of the European Union) is az elnöke 2014 óta.

dr. Kovács Patrik
Eredményeik alapján a Fivosz minta lett a hasonló külföldi szövetségek számára. Workshopok szervezésével és tanácsadással segítik az új gazdasági egyesületek megszületését és működését. Ám természetesen hazai terepen dolgoznak a legtöbbet. Kovács szerint a generációváltás a legfontosabb feladatuk, méghozzá szektoroktól függetlenül. Hiszen a kézműves szakmákban is érezhető a hiány, vagyis nekik nemcsak a divatos, digitális térben működő vállalkozások indulását kell segíteniük, hanem például a faiparos cégek jövőjét is.
Megkerestünk egy vállalkozást, hogy a felsorolt előnyöket támassza alá személyes tapasztalataival. A szentgotthárdi Emerik-Fa Kft. fűrészüzeme azzal a céllal épült 1998-ban, hogy kiszolgálja a város és környékének fűrészáru-, épületfa-szükségletét. A megrendelések számának növekedése arra ösztönözte őket, hogy modernizálják az akkori gyártási folyamatokat és ezzel együtt termékfejlesztést hajtsanak végre.
Két éve Fivosz-tagok. Merkli Brigitta ügyvezető igazgató elmondta, hogy az autóipari cégek növekvő igényeit felismerve, kezdetben egyutas raklapok és egyedi méretű faládák gyártásával bővítették a tevékenységi kört. A későbbi fejlesztések során vásárolt, mart elemek és bútoripari alkatrészek gyártására specializálódott CNC-megmunkáló-egység elősegítette egy szélesebb vevőkör igényeinek kiszolgálását is.
A magas minőségi követelményeknek megfelelve, az egyedi raklapgyártásból azóta ipari csomagolóanyagok egész spektrumát gyártják, illetve egyedi csomagolási megoldásokat kínálnak fenyőből, rétegelt lemezből vagy egyéb laminált, faforgácslapból készült raklapoktól és ládáktól kezdve, a fa tartóbakok, alátétfák és távtartó fákon keresztül, egészen a hullámkarton dobozokig.
A Fivosszal a közösségi oldalon találkoztak, de sok olyan helyen is megtalálták a szövetséget, ahol más szervezetek nem érhetőek el. Merkli Brigitta szerint pozitív az a ataloknak szóló hangnem, mellyel a Fivosz megszólítja a vállalkozókat. Elsősorban a kapcsolati tőke az, amiben nagyon sokat tud adni a szervezet, de az Emerik-Fa a tagság más előnyeit is kihasználja, például használnak több kedvezményes Fivosz-szolgáltatást is, mint pl. az üzemanyag- vagy a villamosenergia-kedvezmény, melyekkel jelentős költségmegtakarítást tudtak elérni.
Továbbá a szövetségen keresztül sok atal vállalkozót megismertek, akik hasonló cipőben járnak, ezáltal tudják egymást támogatni, segíteni. Az ügyvezető szerint nagy segítség, hogy bővíteni tudták a nemzetközi kapcsolatrendszerüket, több megrendelés érkezett már a Fivosz-tagságuktól. Segítségükre vannak tehát az exportpiacok felkutatásában is.
Emellett fejlesztenek egy új üzletágat, amelyben a vevők igényeit egy speciális, az országban ritkaságnak számító 3D-s megmunkálásra alkalmas, 5-tengelyes CNC-megmunkáló-központ szolgálja ki. Ehhez új partnereket pedig szintén a tagságukon keresztül keresnek. Merkli Brigitta hozzátette: jó érzés, hogy van kihez fordulni, ha segítségre van szükségük.
Kapcsolódó dokumentum:
mentoral-segit-es-kepvisel-a-fivosz-hidat-epit-a-jovoert
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


