Háromrétegű svédpadló – három igazság
Automata gépsorok a fűrészáru-szélezéstől a háromrétegű hajópadló összeragasztásáig – így összegezhetnénk a Zala megyei családi vállalkozás szeptember végén átadott beruházásait.

Három a magyar igazság a Szalai Kft.nél is, ahol elegáns fogadtatás kísérte azt az üzemcsarnok- átadást, amire a zalalövői telephelyén került sor. Volt ok ünneplésre: átadásra került egy fűrészáru- szélező gépsor, valamint egy háromrétegű padlóburkolat gyártására alkalmas technológia is. S hogy mi a harmadik? Bizton állíthatom, hogy ez is kiemelkedő teljesítménynek számít, de csak a cikk végén árulom el.
Az ünnepélyes köszöntők sora után Seres Szabolcs ügyvezető elmondta, hogy a 2015-ben megkezdett – és államilag is támogatott – beruházás célja két olyan technológia üzembe állítása volt, ahol a szélezetlen fűrészárutól a kész háromrétegű svédpadló legyártásáig minél hatékonyabb munkafolyamat mentén lehessen eljutni. Ennek érdekében egyrészt egy olyan automatikus gyártósor épült, ahol a rakatban lévő szélezetlen tölgyfa fűrészáruból a lehető legjobb anyagkihozatalú szélezett deszka kerül ki.

A másik beruházásban elkészült gyártósoron a TRIPLEX padló készül, ahol is először a rétegeket összerendezik, ragasztják, majd préselik egy tömör szerkezetű padlóvá. Ezen termék különlegessége, hogy a rétegelt padló mindhárom rétege tölgyből készült, mondhatjuk egy valódi tömör tölgy rétegelt padló születik. A folytatásban a cégvezető utalt rá, hogy az 1993-ban alapított vállalkozás azzal a misszióval indult útjára, hogy a teljes fafeldolgozási folyamatban részt kíván venni: az erdőről érkező farönk felfűrészelésétől kezdve a szárításon át a fa késztermék gyártásáig és értékesítéséig.
Büszkén foglalta össze, hogy a 12 fős kezdeti csapatból mára 186 munkavállalót foglalkoztató cég kizárólag magyar erdőkből származó faanyagokból, magyar munkaerővel, 100% magyar terméket hozott és hoz létre, amellyel bármelyik nyugat-európai és tengerentúli piacon megállják a helyüket. És jöjjön az ígért harmadik igazság! Ennél szebb ünnepi ajándékot szerintem ritkán találni, ugyanis Szalai József alapító cégvezető nemrég ünnepelte a születésnapját: 93 éves a nagy álmok megvalósítója! Gratulálunk neki!
Kapcsolódó dokumentum:
uezematadas-a-zalaloevoi-telephelyen-haromretegu-svedpadlo-harom-igazsag
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


