A 2017-es év összefoglalója

Zsámbékon tartotta éves közgyűlését április 28-án az OAFSZ. A kétnapos összejövetel első napján színes elő- adásokat hallgathattunk meg Szikszai Lászlótól, a Sixay Furniture, Gyimóthy Kálmántól, az Egger magyarországi képviselőjétől, valamint Kala Tibortól, a Leitz Hungária Kft.-től.
A másnapi közgyűlésen aláírásra került az egyetem, valamint a szövetség között a megállapodás az Asztalosok az Asztalosokért (AaA) programról, elfogadásra került a 2016. évi beszámoló, valamint a 2017-es évi cselekvési terv, illetőleg egy kötetlen beszélgetés alakult ki a szövetség jövőjéről. Az OAFSZ célja fiatalítani és bővíteni a taglétszámot.

Májusban, a Hannoveri Ligna kiállításon nagyon sokan részt vettünk, majd ezt követően a Leitz Hungária Kft. telephelyén megrendezésre került a Mini Ligna rendezvény, ahol a Leitz, a Lignomat, a Woodissimo, valamint a Formance Kft.-k képviselői számoltak be a kiállításon felvonultatott újdonságokról. A színvonalas beszámolókon kívül lehetőség volt a személyes kapcsolatok ápolására is.
Kala Tibor javaslatára elindult egy kezdeményezés a szövetségen belüli Ajtó-ablak tagozat létrehozására, amely a nyílászáró kivitelezésével foglalkozó vállalkozókat fogná össze.
A MAFABE, a Bútorszövetség, az OAFSZ, az egyetem, a klaszter és néhány vállalat segítségével elkészült egy szakmai stratégia, aminek hatására az asztalosszakma bekerült az Irinyi-tervbe. Az egyeztetések ezzel kapcsolatban több éve zajlanak, az utóbbi időben már minisztériumi támogatással.
Idén is folytatódott a Download Design program, ami alapvetően a MOME és a Bútorszövetség kapcsolata, de a faipari vállalatok az OAFSZ-on keresztül is bekapcsolódtak.

Az OAFSZ a Soproni Egyetemmel és a szakmával összefogva széles körű médiatámogatással létrehozta és elindította az AaA programot. Ennek központi célja a szakmai oktatás egész vertikumának támogatása. Az első rendezvényről, amelyik Szombathelyen került megrendezésre, részletesen beszámoltunk, következő rendezvényünk decemberben lesz Sopronban, ennek pontos részleteit az OAFSZ-honlapon adjuk ki.

Az események követhetők a robinwood.hu és a faipar.hu oldalakon. Az AaA programról teljes részletességgel a www.oafsz.hu oldalon tájékozódhat.

Lezajlott a Magyar Asztalos szerkesztősége által szervezett Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny, ahol az elnökség részéről többen mind a szakmai munkában, mind a zsűrizésben részt vettek. A vizsgadarab az elnökség terveiből született.
Az elnökség 2017. október 10-i ülésén döntött a következő évi tagdíjakról, aminek a bekérője november végén postázásra került.
A 2018. évi tagdíjak:
- Társas vállalkozás: 50 000 Ft.
- Egyéni vállalkozás: 29 000 Ft.
- Nyugdíjas: 17 000 Ft.
Elnök:
Árkossy Tamás
tel.: 20/924-5045
e-mail: arkossytamas@arkossy.hu
8440 Herend, Külterület 010/44 hrsz.
Alelnök:
Babanecz Csaba
tel.: 30/290-2390
e-mail: babanecz@gmail.com
Csercsics Antal
tel.: 30/947-0960
e-mail: csercsics@csercsics.hu
Horváth Ildikó
tel.: 30/938-9445
e-mail: horvath.ildiko@horvathfaipari.hu
Hőgyes Árpád Attila
tel.: 30/279-2828
e-mail: info@attilafa.hu
Parposz Tamás – ügyvivő alelnök
tel.: 1/390-0056,
mobil: 20/941-9717
e-mail: postamester@partam.t-online.hu
Salacz Dénes
tel.: 20/934-5420
e-mail: salacz@sa-fa.hu
Etikai bizottság:
Bánhalmi Gábor
tel.: 20/971-7687
e-mail: info@origodesign.hu
Kocsis Béla
tel.: 70/330-7136
e-mail: kocsis-bela@freemail.hu
Salacz Dénes
tel.: 20/934-5420
e-mail: salacz@sa-fa.hu
Kapcsolódó dokumentum:
a-2017-es-ev-oesszefoglaloja
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


