Német gépgyártó épít összeszerelő üzemet Debrecenben
Elhelyezték a német Bürkle gépgyártó cég összeszerelő üzemének alapkövét Debrecenben, ahova elsősorban felületkezelő, valamint faipari technológiákat telepítenek.

Elhelyezték a német Bürkle gépgyártó cég összeszerelő üzemének alapkövét január 15-én a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Park új fejlesztési övezetében.

Herdon István, a parkot működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója elmondta: hárommillió eurós beruházással alakítják ki az új gyárat, amelyben a német Bürkle cég kétmillió eurós technikai fejlesztést valósít meg.

Az innovációs parkot 30 hektár területtel bővítik, így ennek teljes területe meghaladja a 130 hektárt - tette hozzá. Megjegyezte: ezen a területen az első beruházás lesz a Bürkle összeszerelő üzeme, de a Xanga csoport további több tízezer négyzetméter kulcsrakész ipari és szolgáltató létesítmény fejlesztésével teremt infrastrukturális hátteret a később betelepülő hazai és külföldi cégeknek.

Jürgen Schröer, a Robert Bürkle GmbH vezérigazgatója elmondta: 1920-ban alapított cégük főbb termékei présgépek, lamináló rendszerek és felületkezelő gépek, amelyeket elsősorban a fafeldolgozó iparban, az autó iparban, az építőiparban, valamint a nyomtatott áramkörök és a különféle felhasználású plasztik kártyák gyártásánál alkalmaznak.

A debreceni lesz a negyedik, egyben az első magyarországi gyártóüzemük, ahol elsősorban felületkezelő, valamint faipari technológiákat telepítenek - jelezte a vezérigazgató. Hozzáfűzte: több potenciális helyszín közül elsősorban a kiváló infrastruktúra, a repülőtér, a szakképzett munkaerő és a jó hírű egyetem jelenléte miatt választották Debrecent.

Jürgen Schröer a mostani beruházást egy hosszabb távú fejlesztés első lépésének nevezte: az év végére kétmillió eurós technológia telepítésével 40 embernek adnak majd munkát, de később az összeszerelő üzemet magas hozzáadott értéket képviselő termelőüzemmé fejlesztik, és mintegy százra emelik a létszámot.

Papp László, Debrecen polgármestere szerint az újabb beruházás is jelzi, hogy folytatódik a város történetének egyik legdinamikusabb iparfejlesztése.
Emlékezetett rá, hogy az elmúlt csaknem két évtizedben a Xanga cégcsoport volt a fejlesztések motorja Debrecenben, amiért köszönetet mondott Herdon István vezérigazgatónak.

Jelezte: a város továbbra is támogatja a magas hozzáadott értéket képviselő ipari és szolgáltató cégek letelepedését Debrecenben, amihez befektetési cégén, az EDC-n keresztül továbbra is minden segítséget és támogatást megadnak.
Forrás: MTI
Fotók: Miskolczi János
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


