Innovatív vállalkozások támogatása
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását tervezik.

Az Út a jövőbe program a kkv-szektor versenyképességét és termelékenységét hivatott erősíteni, a vállalkozások az új technológiák alkalmazása mellett a munkavállalóik képzettségi szintjét is növelhetik. A program a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását segíti a kkv-k kapacitásbővítő és technológiai beruházásainak támogatásán keresztül. A munkavállalók béremelésének támogatása lényeges szempont, ezért a program feltételei erre is garanciát nyújtanak.
A támogatás egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a meglévő munkavállalói létszámukat megtartják, három éven keresztül évi minimum 10 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre és képzésben részesítik a dolgozókat.
Az igényelhető összeg 10 és 150 millió forint között alakul, de hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén akár 200 millió forint is lehet. A támogatás vissza nem térítendő, mértéke pedig elérheti az 50 százalékot is. A pályázatot 2020. február 29-ig lehet benyújtani.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kézművesség és innováció a jövő szolgálatában – SaloneSatellite 2026
2026-ban a SaloneSatellite immár 27. alkalommal került megrendezésre, és ismét a fiatal tervezők egyik legfontosabb nemzetközi platformjaként tért vissza a milánói Salone del Mobile.Milano keretében.
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...


