Fókuszban a generációváltás
Jövő év április végéig adható be a támogatási kérelem az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében induló pályázat keretösszege 10 milliárd forint. Egy másik fontos pályázat pedig a kkv-k versenyképességét javítja a vállalkozói ismeretek bővítése révén. Ennél február 6-a és április 8-a között lehet a kérelmeket benyújtani.

GINOP-5.2.4-19
Az új program az Ifjúsági Garanciarendszer részeként valósul meg, hasonlóan a korábbi, Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhíváshoz. A korábbi pályázat tapasztalatai alapján az új program egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását, a támogatás aktív és hatékony felhasználását.
Az Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára gyakornokok (legfeljebb 6 fő) foglalkoztatásához, valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói (két fő gyakornokonként maximum 1 fő) tevékenység ellátásához hat hónapon keresztül. Lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó személy (1 fő) foglalkoztatására is.
A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, amelynek költségei egyszerűsített költségelszámolás keretében a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40 százalékáig elszámolhatók. A program kerete mintegy 2700 gyakornok foglalkoztatásához biztosít támogatást.
Célcsoporttal, gyakornokkal szembeni elvárások:
- 25 évesnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor (30 éves kor megváltozott munkaképességűek esetében),
- a 25 évesnél fiatalabb célcsoporttag a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál az Ifjúsági Garanciarendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést, kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítéseket,
- a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik,
- felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik,
- a támogatott foglalkoztatás ideje 6 hónap, a továbbfoglalkoztatási kötelezettség ideje 3 hónap,
- a munkaviszony kezdete meg kell, hogy előzze a támogatási kérelem benyújtását, de legfeljebb 90 nappal előzheti azt meg.
Beadási határidő: 2021. 04. 30.
Támogatás max. összege: 22.176.000 Ft.
Előleg: a megítélt támogatás max. 25%-a.

GINOP-1.1.10-20
„A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című, GINOP-1.1.10-20 kódszámú kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretös - szeggel, amely támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását.
A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez. Jelenleg a hatályos magyar csődtörvény alapján végbemenő magyar csődeljárások általában felszámolási eljárással, azaz sikertelenül végződnek. A cél az, hogy ez ne így legyen, hiszen a csőd alatt álló cégek jó része megfelelő beavatkozásokkal megmenthető. A megmentés egyet jelent a cég alkalmazottainak vagy egy részének megmaradásával, a már kidolgozott és működő vállalati folyamatok, piacok, értékek megőrzésével, tehát egy olyan, sokszor nem is igazán számszerűsíthető érték megtartásával, amely az összességében vett gazdasági teljesítőképességhez járul hozzá. Magyarországon az 1990-es évek elején több ezer vállalkozás indult el közel egy időben, így az akkor jellemzően harmincas, negyvenes korosztály napjainkra elérte a nyugdíjaskort. A generációváltás a gazdasági folyamatok természetes része. A vállalkozások továbbvitelének számos módozata létezik, az átruházás folyamata eltérő megközelítést igényel a családon belüli öröklés, egy külső személy általi átvétel, egy másik cég általi felvásárlás vagy a nyilvános tőzsdei bevezetés esetében.
Tervezett keretösszeg: 1,5 milliárd Ft.
Beadási határidő: 2020. febr. 6. – 2020. ápr. 8.
További információk: palyazat.gov.hu
Kapcsolódó dokumentum:
fokuszban-a-generaciovaltas
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


