Alapítványi egyetem lesz a Soproni Egyetem
A parlament várhatóan május elején fogadja el azt a törvényjavaslatot, mely alapján a Soproni Egyetem – további öt felsőoktatási intézménnyel együtt – alapítványi egyetemként működik tovább július elsejétől.

Az átalakulás természetesen sok kérdést vetett fel, ezek megválaszolására hirdetett fórumot prof. dr. Náhlik András rektor. Az intézmény dolgozói a járványhelyzetben online tehették fel kérdéseiket. A nagy érdeklődést jellemzi, hogy több mint 100 kérdés érkezett, melyek részben a munkavállalók egyéni helyzetét, részben az intézmény jövőbeli sorsát firtatták. A rektor videóüzenetben reagált a főbb témakörökre, de valamennyi kérdésre írásbeli válasz is készült.
A rektor a modellváltáshoz vezető események rövid összefoglalása után hangsúlyozta, fő törekvésük, hogy az erdészeti, faipari, kreatív ipari és a kapcsolódó tudományok területén, a környezet- és klímakutatásban európai szinten is mértékadó intézménnyé váljanak. A pedagógusképzés, a gazdaságtudományok és az informatika területén is tovább szeretnék növelni versenyképességüket. Kiemelte, hogy az egyetem a jövőben szabadabban gazdálkodhat forrásaival, vagyonelemeivel. A kiszámíthatóbb gazdasági környezetet pedig az biztosítja, hogy az állam nem vonul ki az egyetem finanszírozásából, hanem garanciát vállal az együttműködésre.
– A Soproni Egyetemre kialakított alapítványi modell lényeges elemeiben tér el a Corvinus Egyetemen bevezetettől, hiszen a mi esetünkben az állam megrendelőként továbbra is finanszírozza az oktatást, vagyis nem kizárólag és nem elsősorban az intézménynek juttatott vagyonelemekből, részvények osztalékából történik az egyetem fenntartása – hangsúlyozta prof. dr. Náhlik András. – A kormányzati szándéknak megfelelően az állami finanszírozás mellett számítunk arra is, hogy az egyetem életébe fokozottan bevonhatók lesznek a gazdasági társaságok, amelyek az aktuális piaci folyamatok ismeretében irányt adhatnak az oktatás és kutatás fejlesztésének, és a szorosabbá váló kapcsolat jelentős többletbevételt fog eredményezni intézményünknek.
A most felvételiző hallgatók felé az a legfontosabb üzenetük, hogy ez az átalakulás a felvételi eljárást semmilyen szinten nem befolyásolja. Az államilag támogatott képzések keretszámai továbbra is megmaradnak, valamint az önköltséges képzések meghirdetett díjai sem változnak.
Forrás: kisalföld.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


