Automatikus a hitelfizetési moratórium
Javában dübörög a hitelmoratórium: a vállalkozások négyötöde döntött úgy, hogy szünetelteti a törlesztést. A derűlátóbb vállakozók a moratórium bejelentése idején dönthettek úgy is, hogy tovább fizetik az esedékes részleteket, ám mára sokak számára kiderülhetett, hogy a recesszió miatt mégis nehézséget okoz az összeg előteremtése. Mit tehetnek ők?

A hitelmoratórium szerint valamennyi március 18-áig folyósított hitel, kölcsön és lízingszerződés havi törlesztése automatikusan felfüggesztődik 2020. december 31-ig, amennyiben az adós máshogy nem rendelkezik. Azonban előfordulhat, hogy egy vállalkozó márciusban még úgy gondolta, őt nem érinti a válság, ám a helyzet mostanra megváltozott, akár mert elveszítette megrendeléseit, akár mert kimerítette tartalékait. Ha anno úgy nyilatkozott, hogy nem lép be a moratóriumba, ám most mégsem tud szerződés szerint törleszteni, akkor ez nem jelent problémát. Amennyiben ugyanis nem törleszt, akkor a bank ezt automatikusan úgy tekinti, hogy belépett a moratóriumba, az elmaradt részlet után pedig nem számít fel semmilyen plusz költséget. Amennyiben az adós anyagi helyzete a későbbiekben sem változik, akkor nincs más dolga, mint továbbra sem törleszteni, így a moratórium megmarad egészen 2020. december 31-ig.
Amennyiben a vártnál kedvezőbben alakul az anyagi helyzetünk, akkor dönthetünk úgy, hogy mégis tovább fizetjük hitelünk vagy hiteleink havi törlesztőit. Ha a részletet elutaljuk, vagy pénztárban befizetjük, akkor a bank ezt úgy fogja tekinteni, hogy az adott időszakra ki kívánunk lépni a moratóriumból, vagyis csökkenni fog a tartozásunk. Fontos, hogy ez nem jelent a jövőre vonatkozóan elköteleződést, vagyis, ha a következő hónapban nem utaljuk el vagy fizetjük be a részletet, akkor ismét visszaáll a moratórium.
Emiatt elképzelhető olyan helyzet, hogy valaki rendszertelen időközönként törleszt, így év végéig az esedékes törlesztők egy részét nem fizeti csak meg. Ezért aztán a hitele futamideje is kevésbé lesz meghosszabbítva ahhoz képest, mintha a moratórium mind a kilenc hónapját kihasználta volna az adós.
Ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mégis tudjuk törleszteni a hitelünket, akkor egyrészt kiléphetünk a moratóriumból, másrészt felmerülhet az ötlet, hogy utólag rendezzük az elmaradásunkat. A moratóriumról tett nyilatkozat azonban csak a jövőre nézve érvényes, utólag nem lehet kilépni belőle. Ha a korábbi elmaradt részleteket mégis utólag rendeznénk, akkor erre előtörlesztésként van lehetőségünk, aminek viszont 1-2%-os költsége van.
Forrás: bankmonitor.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


