Kezes, de erős
Ha valaki kézi körfűrészben gondolkodik, akkor többnyire az akkumulátoros merülőfűrészeket javaslom. Ennek több oka van, jellemzően az, hogy bútorkészítésben gondolkodom, így élből ignorálom az egyéb felhasználási területeket, ahol a merülőfűrészek csupán egy része felel meg. Ez pedig a párhuzamvonalzó és a nagy átvágási kapacitás hiányára vezethető vissza. Amikor a hóhért akasztják, akkor pont jól jön egy hagyományos kézi körfűrész – és a DCS 575 pont ilyen. Engem is meglepett, mit tud a látszólag kis jószág. Ha terepen dolgozunk, s ötméteres pallóból kell zárlécet „faragni”, akkor ez a gép kikerülhetetlen.

ELSŐ BENYOMÁSOK
A körfűrész egy DeWalt-ládában érkezik. Géptest, töltő, két akkumulátor, párhuzamvezető és az elszívást hatékonyabbá tevő adapterek. Az első meglepetés az áramforrás volt. Ezek ugyanis a Flexivolt 18/54 V-os akkui. Itt már éreztem, hogy valami nem stimmel. A gép 67 mm átvágására képes. Egyből feltűnt egy kis kihajtható kampó, amely direkt helyszíni szerelésekhez lett ráaggatva.
A gép fogása kellemes és a gumiborításoknak hála, biztos is. Külön öröm, hogy a bal kezünknek kialakított szarv enyhén szögben áll, így kifejezetten kényelmes. A súlypont is tökéletes. Súlya akku nélkül 3,6 kg, de annyira zömök a gép, hogy kicsit többnek is érezzük. Viszont minden egy pontba koncentrálódik. Egy 24 fogas körfűrészlapot is kapunk.

A cókmók
KEZELŐSZERVEK
Minden működtető, a beállító szerv egyértelmű. A bekapcsoláshoz egy jobbra-balra eltolható kis biztosítót kapunk. A kapcsoló kicsit nyúlik, hosszú az útja, de meg lehet szokni. A mélységállításhoz a gép hátuljára helyezték a meglehetősen jó fogást biztosító kart.
Az, hogy a tervezők mire gondoltak a colos skála megalkotása mellett, örök rejtély marad, ahogyan az is, hogy mihez képest… Végül is, nem ezen múlik, de kicsit fura.

A mélységállító kar mellett jobbra a tatban van elrejtve a szerszámkulcs is.
A szögállítás is egy karral működtethető, de 0–57° között állítható. Ez egy üde színfoltja a jellemzően 45–47°-os gépek között. A fűrész felszerszámozása sem problémás. 190/30-as lapokat fogad. A vágásrés 1,55 mm. A párhuzamvonalzó rögzítése nagyon stabil és egyetlen csavarral rögzíthető. A fűrész burkolata szintén öntvényből készült, hihetetlenül masszív benyomást keltve. Ez alól a billenőbúra sem kivétel. Erre egyébként egy kis kart is rögzítettek, amivel bizonyos esetekben megkönnyíthetjük a vágás megkezdését.

Kellemesen egyben van a gép.
MEGHAJTÁS ÉS GÉPTALP
A meghajtást egy erős és robusztus kefementes motor biztosítja. Fordulatszám-szabályozás nincs, motorfék van. A gép nagyon nyomatékos és nehéz befullasztani, pedig hasítóéket nem kapott. A géptalp vastag alumíniumból készült, és minden részegység csavarozással épül rá. A talp eleje enyhén ívelt, ami szintén egy apró plusz. A talp szögletes, ezért vonalzó mellett is jól használható. Sínrendszert nem támogat.

Öntvényből készült szögállító, amely cserélhető is.

Géptestbe épített világítás teszi könnyebbé a munkát.

A géptalp

A talpon már centis beosztás is megtalálható.
A gép teljes mértékben alkalmas műhelyben és terepen való hasításra, darabolásra. Meglepően kezes, könnyen beállítható, erős és pontos.


Klasszikus és modern elemeket is ötvöz a gép.
ÖSSZEGZÉS
A gép teljes mértékben alkalmas műhelyben és terepen való hasításra, darabolásra. Meglepően kezes, kön - nyen beállítható, erős és pontos. Sok apró ötlet teszi vonzóvá, amit csak kipróbálás után értékel a felhasználó. A kefementes motor minden szempontból erőssége a gépnek. Egy töltéssel folyamatos munka mellett órákat lehet aprítani.
Kapcsolódó dokumentum:
kezes-de-eros
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


