Kipattogzásmentesen, egyetlen vágással
A Festool 1962 óta a kézi körfűrészek, 1980 óta pedig a merülőfűrészek megbízható minőségéről és abszolút pontosságáról ismert. A Festool most ezt a hagyományt viszi tovább következetesen az új elővágós merülőfűrésszel: A mindkét oldalon kipattogzásmentes fűrészelés mostantól már az első vágásnál sikerül 60 mm-es vágásmélység mellett. A beépített KickbackStop funkció csökkenti a visszarúgás miatti sérülésveszélyt és a munkadarab megrongálódásának veszélyét. A rendszertartozékok széles választékának köszönhetően mindig mobilan, precízen és méretpontosan dolgozhat. Az új TSV 60 K műhelyi minőséget tesz lehetővé az építkezésen is – pont mint egy helyhez kötött géppel.

Első vágásra tökéletes – az új TSV 60 K elővágós merülőfűrésszel

TSV 60 K elővágós merülőfűrész: Kipattogzásmentes - fűrészelés, minden eddiginél jobban.
A Festool évtizedek óta ismert kézi körfűrészeiről: „A Festool már az 1960-as évek elején világújdonságként piacra dobta a kézi körfűrész és a vezetősín kombinációját, az 1980-as évek elején pedig az első merülőfűrészt. Így helyezzük egyre magasabbra a mércét az új modellekkel a fűrészelés terén. Ahogy most is, a 2023 májusától kapható, új TSV 60 K elővágós merülőfűrésszel” – mondja Boris Seyfried – a Festool fűrészelésért felelős termékmenedzsere.
Mindkét oldalon kipattogzásmentes fűrészelés – minden eddiginél jobban
Az új TSV 60 K elővágós merülőfűrész mindkét oldalon kipattogzásmentes vágást biztosít már az első vágásnál. Ez különösen hatékonnyá teszi a fűrészt, hiszen a vágott élek azonnal készen állnak a további megmunkálásra. „Az új TSV-be beépítettünk egy elővágó szerkezetet, ami ebben a formában még nem volt elérhető a piacon a kézi merülőfűrészek körében. Az elővágó egységet olyan nyomvonal- és mélységállítással terveztük, amely pontos beállítási lehetőségeket és a gyémánt elővágó fűrészlappal együtt tartósan tökéletes vágási minőséget garantál. Ez még a lemezanyagok legmagasabb minőségű, hatékony méretre vágására is vonatkozik” – erősíti meg Boris Seyfried.

„Mindkét oldalon kipattogzásmentes fűrészelés – 50 milliméteres vágásmélységgel – a kézi merülőfűrészek körében ilyen még soha nem volt” – állapítja meg Boris Seyfried, a Festool termékmenedzsere.

A beépített elővágó egység mindkét oldalon kipattogzásmentes vágást biztosít már az első vágásnál. Így a vágott él közvetlenül készen áll a további megmunkálásra.

Az elővágó egység nyomvonalának és mélységének beállítása: Az elővágó fűrészlap pontosan beállítható a kipattogzásmentes vágott élért.
Lemezanyagok tökéletes méretre vágása – most az építkezésen is mobilan dolgozhat
„A dolgos hétköznapok szempontjából különösen praktikus, hogy az új TSV-vel nemcsak a műhelyben, hanem most már mobil módon az építkezésen is pontosan és kipattogzásmentesen végezheti a méretre vágásokat. Sokoldalú rendszertartozékainkkal a vágások pont olyan minőségben készülnek, mint egy helyhez kötött géppel. Ebben a formában ilyen még soha nem volt: Mobil, ugyanakkor precíz, kipattogzásmentes méretre fűrészelés” – foglalja össze Seyfried. Az alkalmazástól függően az elővágó rugalmasan be- vagy kikapcsolható. A tökéletes eredmények a lemezanyagok méretre vágásánál különösen fontosak. Éppen ezért az új elővágós merülőfűrész – ahogy azt a Festooltól már megszokhattuk – a vezetősínen is használható. A pillanatszorítóval rögzíthető vezetősínek és a szerszám nélkül beállítható vezetőpofák révén a TSV 60 K abszolút játékmentesen halad. Ez kiváló minőségű eredményeket garantál.

A gyémánt elővágó fűrészlap nagyon hosszú élettartamot és tartósan tökéletes vágásminőséget garantál.

Az alkalmazástól függően az elővágó rugalmasan aktiválható és kikapcsolható.
Nagyobb biztonság a fűrészelés során – a KickbackStop funkciónak köszönhetően
„Az elővágós merülőfűrészbe épített, innovatív és egyedülálló KickbackStop funkció nemcsak a munkadarabot védi, hanem a sérülésveszélyt is minimalizálja” – folytatja Seyfried: „Új TSV 60 K fűrészünk rendkívül precíz, biztonságos és kimagasló, kipattogzásmentes eredményeket garantál.” A KickbackStop funkció visszarúgás esetén a fűrészlapot egy szempillantásnál is gyorsabban állítja meg, ha az a fűrészelés vagy a munkadarabba való bemerítés közben elakad. Ez azt jelenti, hogy a fűrész érzékeli a visszarúgást, és a másodperc tört része alatt leállítja a motort. Különösen praktikus: A KickbackStop funkció aktiválódása után a fűrész azonnal újra használatra kész – csere és kiegészítő költségek nélkül.

Tökéletes eredmények: A vezetősín pillanatszorítóval történő rögzítésével és a szerszám nélkül beállítható vezetőpofák révén a TSV 60 K abszolút játékmentesen halad a vezetősínen.

A TSV 60 K merülőfűrész az FSK keresztvágáshoz készült vezetősínre is csatlakoztatható, így gyors, mobil és szögpontos leszabást tesz lehetővé.
Tisztán sokoldalú
„Az új TSV 60 K-val a legsokoldalúbb merülőfűrészünket alkottuk meg, hiszen a 60 mm-es vágásmélységgel és a fűrésszel együtt elfordítható elővágó egységgel akár 45°-os gérvágások is lehetségesek vezetősínnel együtt” – teszi hozzá Boris Seyfried. „A TSV 60 K-hoz kapcsolódó, teljes tartozékrendszer sokfélesége a mindennapi használat során érvényesül igazán. Különösen praktikus, hogy az új merülőfűrész minden keresztvágáshoz megfelelő vezetősínnel kombinálható. Ezáltal a kis méretű, megismételhető, pontos és tiszta leszabások gyerekjátékká válnak. Az új TSV 60 K fejlesztése során a Festool sok más részletre is gondolt, mint például az egyszerű FastFix fűrészlapcserére, a kémlelőablakra, a fordulatszám-szabályozásra, a pontos mélységbeállításra dupla mutatóval és finombeállítással.

A beépített KickbackStop funkció csökkenti a visszarúgás miatti sérülésveszélyt és a munkadarab megrongálódásának veszélyét a fűrészelés során, illetve a munkadarabba történő bemerítéskor. Csere és kiegészítő költségek nélkül, azonnal ismét alkalmazásra kész a fűrész a kioldást követően.

Garantált az egyenletesen magas vágási teljesítmény a szénkefe nélküli EC-TEC motornak köszönhetően: gyakorlatilag karbantartásmentes és különösen nagy teljesítményű. A nagy fordulatszámú és szénkefe nélküli EC-TEC motor a 6800 ford./perc fordulatszámmal fáradságmentes előrehaladást biztosít csekély erőfeszítéssel.
Robusztus, nagy teljesítményű és különösen hatékony
A legújabb generációs, szénkefe nélküli EC-TEC motor révén a fűrész gyakorlatilag karbantartásmentes és különösen nagy teljesítményű. A percenként 6800-as fordulatszám ideális forgácsolást és erőfeszítés nélküli előtolást biztosít, aminek az eredménye a legjobb vágásminőség. Ez teszi az új elővágós merülőfűrészt robusztussá és az átfogó fűrészrendszerrel együtt a legapróbb részletekig kifinomulttá: A tömörfában végzett precíz vágásokat és a lemezanyagok méretre vágását egyaránt bravúrosan kezeli – és mindezt mindkét oldalon kipattogzásmentesen. Ezzel vége az időigényes utómunkáknak.

Tökéletesített vágási eredmény
Az új TSV 60 K elővágós merülőfűrész a vágások összehasonlítása esetén:
1. mindkét oldalon kipattogzásmentes vágás, azonnal kész a további megmunkálásra.
2. Merülőfűrész kipattogzásgátlóval mindkét oldalon: a legjobb vágásminőség, szinte kipattogzásmentesen.
3. Merülőfűrész kipattogzásgátló nélkül: látható kipattogzások a vágott éleken.
Kompromisszum nélküli teljesítmény
A gondtalan mindennapok érdekében az új TSV 60 K fűrészt a Festool szerviz természetesen teljes körűen biztosítja: Javítási megbízás, garanciális eset, lopás esetére szóló biztosítás és az alkatrészek elérhetősége. Az új TSV 60 K elővágós merülőfűrész 2023. májustól elérhető a szakkereskedésekben. További információkat 2023. február 14-től a www.festool.hu weboldalon talál.
Műszaki adatok TSV 60 K
Teljesítményfelvétel (merülőfűrész/elővágó): 1500 W / 190 W
Üresjárati fordulatszám: 3000–6800 ford./perc
(merülőfűrész/elővágó): 16 000–22 000 ford./perc
Fűrészlap Ø (merülőfűrész/elővágó): 168 mm / 47 mm
Szögtartomány: 0° és 45° között
Vágásmélység: 0–62 mm
Csatlakozás elszívás részére Ø: 27/36 mm
Kábel: hossza 4 m
Súly: 6 kg

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


