Íves élzárás CNC-vel

A cég faipari alapanyag raktára és bútorszaküzlete mellett lapszabászüzemének szolgáltatásaival áll az elsősorban szakmabeli vállalkozók rendelkezésére, amely szolgáltatások köre az új beruházásnak köszönhetően most újabb lehetőségekkel bővült. Sőt, nem is akármilyen lehetőségekkel, hiszen a most üzembe állított géphez fogható ezen kívül csak egy van még az országban. Az új CNC-vezérlésű megmunkálóberendezés az üzemben eddig működő táblafelosztó, függőleges lapszabászgép és egyenes élzáró gép mellé csatlakozott, lehetővé téve a szokásos lapmegmunkálási lehetőségeken túl az íves vonalú lapalkatrészek marását és egyúttali íves élzárását is.

A PLANET MX1 új lehetőségeket nyit
Az üzem új büszkesége a mindössze három hónapja munkába állt CNC-vezérlésű maró-fúró automata, amely mindent tud, ami egy ilyen típusú géptől elvárható. Sőt a szokásos szerszámbefogó egységek mellett fel van szerelve egy íves élzáró egységgel is, amely fűthető tartályos ragasztófelhordó egységgel, fotocellával, végvágóval, élmaróval, tisztázóval rendelkezik.
Egyszerre 4-féle élzáró anyaggal tölthető fel és dolgozik a gép, így akár arra is lehetőség van, hogy egy alkatrész 4 oldalára 4 különféle színű élzárót vigyen fel. Az élzárás szélessége 18-tól egészen 60 mm-ig terjedhet, az élzáró anyag vastagsága 0,4-3 mm között változhat. Anyaga egyaránt lehet élfólia, ABS, élfurnér, fa élléc vagy dekorcsík is. A berendezés alkalmas bármilyen, a faiparban szokásos lapalkatrész éleinek lezárásához, beleértve a papírrácsbetétes EUROLIGHT lapokat is (a nagyobb szilárdságú, legalább 8 mm-es fedőréteggel rendelkezők a szokásos mó -don és eszközökkel élzárhatók).
Az új lehetőség már felkeltette a megrendelők érdeklődését, többek között ajtófrontok, köríves, ovális asztallapok, sarokpolcok, íves lezárású munkalapok különleges megoldását teszi lehetővé. A tekintélyes méretű berendezés maximálisan 4200x1500 mm nagyságú alkatrész megmunkálására alkalmas. A külső ív legkisebb sugara 8 mm lehet (az élzáró anyagának függvényében), belső ívek esetében legalább 30 mm-es sugár szükséges. Körvonalú alkatrészeknél mind a külső, mind a belső élmegmunkálásnál szükséges a legalább 200 mm-es sugár megléte. Természetesen a belső, negatív élek esetében is megoldható bármilyen alakzat marása és élzárása, lehet az íves vonalú vagy egyenes oldalakkal határolt - a sarkok megfelelő lekerekítésével. A munka során a pozícionált alkatrész vákuumos rögzítése után megtörténik a program szerinti élmarás, esetleg egyéb megmunkálás, majd indul az él-záró egység, és elvégzi az élzárást is. A berendezés 30 m/perc sebességgel járja körül az alkatrészt, a kényesebb helyeken automatikusan lassít, de akár kézi vezérléssel is szabályozható a sebesség vagy bárhol meg is állítható a művelet.
Az élzáró anyag betöltésekor a szalag elejét rögtön szögbevágja a berendezés (a végek szebb illesztésének érdekében). A körbefutó, végtelenített élzárás esetében különösen kényes az élzáró két végének precíz találkozása, ebben segít a fotocella, amely a körbeérkezéskor figyeli a szalag elejét, és ennek megfelelően vezérli a végvágást. Ezután következik a szokásos szintbemarás, majd a 2 mm sugarú élkerekítés.
A modern berendezésnek köszönhetően ezentúl új lehetőségekkel várja megrendelőit a Zsolex Tamásiban, kibővült teret engedve a tervezői fantáziának és új szín -nel gazdagítva a bútorgyártó partnerek szolgáltatási palettáját.


 

A cég fejlődése az indulástól máig
A Zsolex 1995-ben alakult, egyéni cég formájában. A vállalkozás tevékenysége a kezdéskor a nyílászáróktól a bútorkészítésig mindenre kiterjedt. 1998-tól kezdett bútorlapszabászattal is foglalkozni, majd tevékenységét egyre inkább ebbe az irányba és a kereskedelem felé erősítette. A 2003-as év elején beruháztak egy CNC táblafelosztó gépbe, ettől kezdve kizárólagosan szabászattal és kereskedelemmel foglalkoznak, mára teljes mértékben a bútorszerelvények és lap-lemez termékek forgalmazására és szabászatára orientálódtak.
2005 szeptemberében nyitották meg új, 1300 m -es raktárcsarnokukat, ahol széles színválasztékban kezdték meg az EGGER bútorlapok forgalmazását. Raktáron tartanak ezen felül dekoros munkalapokat, továbbá egyéb laptermékeket: rétegelt lemezeket, OSB-lemezt, MDF-lemezt, táblásított lapokat, furnérozott forgácslapot és hátfallemezt, perforált lemezeket, bambusz- és nádszövetet, tömörfa, illetve fóliás MDF-ajtófrontokat és ajtó-, ablakfrízeket is.

 

„Nálunk a minőség az első"
A cég üzletpolitikáját így fogalmazza meg Hajdics Zsolt cégvezető, aki 18 évesen, frissen végzett asztalosként, a nulláról indulva vágott bele a vállalkozásba és kitartó munkával jutott el a mai szintre: „Elsősorban az asztalosok és bútorgyártó cégek hosz-szú távú bizalmának elnyerése a cél, valamint magas minőségű laplemez termékek forgalmazása a lehető legkedvezőbb áron. Lapszabászatunk és élzárási szolgáltatásunk a lehető legmagasabb minőségi követelményeket igyekszik kielégíteni." Talán ez a hozzáállás lehet a titka, hogy még a mai nehéz körülmények között is folyamatosan van munka a cégnél, a szabásrendeléseket csak 1 hetes határidővel tudják vállalni annak ellenére, hogy nemrég új embert vettek fel az üzembe. A Zsolexnél nap mint nap bebizonyosodik, hogy a minőségi munka, a maximálisan vevőközpontú hozzáállás meghozza gyümölcsét. Ebből a szempontból ideális a kis létszámmal, de korszerű gépekkel dolgozó üzem, ahol az egyedi megrendelésekre is maximális figyelem jut, folyamatosan ellenőrzik a minőséget, és ha bármilyen rendellenesség lép fel, azonnal közbeavatkozik a szakember. Csak a tökéletes minőség az elfogadható, nem mehet ki az üzemből kitöredezett vágásélű lap vagy bármilyen más szépséghibás alkatrész. Ezért járnak ide dolgoztatni nagyobb távolságból is az asztalosok, ami jogos büszkeséggel tölti el a fiatal cégvezetőt. Úgy tapasztalja, a minőséghez ragaszkodnak az emberek, a mai nehéz időkben is inkább halasztják egy kicsit a megrendeléseket, de nem olcsóbb, ám igénytelen terméket szívesen vásárolnak. Hogy a Zsolex kedvébe járjon ennek az igényes vásárlói rétegnek, nemcsak hogy nem emeltek árat az idén, hanem januártól még mérsékelték is azokat. A jövőre vonatkozóan pedig még újabb technológiai fejlesztési tervek vannak a cégvezető tarsolyában.


Zsolex Bútorlap Kereskedés
7090 Tamási, Szabadság u. 92./e.
Tel.: 30/254-6326, fax: 74/470-671
info@zsolex.hu, www.zsolex.hu
 


Tetszett a cikk?