Faipari szerszámkincsek (1. rész)
A Kozmában hagyománya van a régi szerszámok tiszteletének. Az évfordulóra az egyik kéziműhelyben kialakított házi múzeum a 150 éves gyalupaddal, a lábbal hajtott esztergával és a rengeteg szépen rendbe hozott kéziszerszámmal sok diákot vonz, és a külső látogatók is megcsodálják ezeket a régi míves, szép tárgyakat, szerszámokat.
Az oktatás szellemiségének alapja a hagyományos kézművestechnikák ismerete, tisztelete.
Valljuk: aki nem ismeri a múltat, az nem tud biztonsággal tekinteni a jövőbe sem. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a famegmunkálás is az egyik legősibb mesterség, kb. 5000 éves dokumentált múltja van.
Természetesen a hagyományos eszközök tisztelete nem zárja ki a legmodernebb, számítógép-vezérlésű gépek tanítását, használatát, hiszen mi is tudjuk, hogy az a jövő útja.
A Kozmában az elmúlt 20 évben 4 olyan szakmatörténeti kiállítás is volt, amely a faipari szerszámok zömét és néhány érdekes technológiát mutatott be.
A nagysikerű, több száz szakmai látogatót vonzó kiállítások sora most folytatódik.
A 2008-ban, a szakma lassan ködbe vesző múltját féltő szerszámgyűjtők, egyetemi tanárok, szakmatörténeti kutatók, szakírók által megalapított Magyar Famíves Céh Egyesület, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolával közösen bemutatkozó kiállítást rendez 2010. február 26-i megnyitóval. A kiállításon az alapító tagok, esetenként több ezer darabos saját szerszámgyűjteményük legizgalmasabb, legértékesebb darabjait mutatják be. A cél az, hogy minél több hagyományos fás mesterség képviseltesse magát:
- elsősorban az asztalosság, de az esztergálás, a kádár- és bognármesterségek, az ácsok, a hangszerkészítők, az öntőminta- készítők szerszámaiból is lesz válogatás.
A megnyitó napján élőben mutatnak be különlegességnek számító régi technikákat, eszközöket:
- a rómaiak óta ismert kézi rönkfelfűrészelést álló bakon,
- kézzel hajtott rózsafüzérgyöngy-esztergát
- lábbal működtetett faesztergát,
- kézzel hajtott lombfűrészt.
Természetesen a szerszámok gyűjtéséhez, beazonosításához hasznos szakirodalom és katalógusok, speciális könyvek is bemutatásra kerülnek.
Az egyesület a tervek szerint időszaki tematikus és vándorkiállításokon, bemutatókon ismerteti speciális anyagait, illetve elsősorban honlapján keresztül az interneten kíván tanácsokat adni a szerszámgyűjtőknek, a szakmatörténet iránt érdeklődőknek.![]()
Pauló Tamás
faipari mérnök-tanár
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


