Faipari szerszámkincsek (2. rész)
![]() |
| Nézelődés a megnyitón |
Mint arról már korábbi cikkeinkben beszámoltunk, az egyesületet 2008- ban 12, a szakma múltja, története és tárgyi, valamint szellemi értékei iránt elhivatott szakember és lelkes amatőr hozta létre. Az alapítók célja a magyar és az egyetemes faipari kultúra, elsősorban a szerszámok, szakirodalom, prospektusok stb. gyűjtése és mind szélesebb körben való ismertté tétele. A tagok szándéka szerint kiállításokon, bemutatókon és internetes honlapjukon keresztül szeretnék segíteni azokat a gyűjtőket, akik a még sok tízezer kallódó asztalos, bognár, kádár, esztergályos, ács és más faiparos szerszám és egyéb emlék megmentésére, rendszerezésére, restaurálására és újra használatba vételére vállalkoznak.
A jó hangulatú megnyitón Koronka Lajos, a szakközépiskola igazgatója üdvözlő szavai után Pauló Tamás (aki több mint 20 éve tanít a technikumban és egyben alapító tag az egyesületben) beszélt arról, hogy ez már valójában nem az első, hanem ittléte alatt az ötödik nagy lélegzetű szerszámtörténeti és szakmai kiállítás.
Az 1992-es, 93-as és 95-ös gyalu-, fűrész-, véső- és fúrókiállítások sorát 2000-ben az „In memoriam vízifűrészek” című kiállítás követte, amely az első faipari „gépeknek”, a vízhajtású fűrészmalmoknak állított emléket egy székelyföldi vízifűrész felmérésével, és működőképes modelljének elkészítésével. Ez a program a mai napig tart, és az eltelt évek alatt több székelyföldi szerkezetet sikerült felmérni, rendbe hozni, illetve egyet rekonstrukcióban építeni a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum számára.
![]() |
| Prof. emeritus Fekete György megnyitó beszéde |
Mind a korábbi kiállítások, programok, mind a mostani szerszámkiállítás sok diák részvételével jött létre. A szerszámok letisztogatására, apróbb pótlásainak, a tárgyak elrendezésének sok figyelmet igénylő, aprólékos munkájának minden fázisában szívesen vettek részt, mert ezekből a tárgyakból korábbi évtizedek, évszázadok szakembereinek lelke szólt hozzájuk és ők ezt megértették, megérezték. Az iskolai oktatás alapfilozófiája: a diákok minél jobban ismerik a múlt szép bútorait és az azok elkészítésénél használt szerszámokat, eszközöket, annál elhivatottabban és igényesebben tudják végezni munkájukat a jövőben.
A Magyar Famíves Céh Egyesület tagjainak magángyűjteményeiből összeállított impozáns szerszámtörténeti kiállítás méltó lezárása a 2008-ban 125 éves évfordulóját ünneplő faipari technikusképzés ünnepségsorozatának, ugyanakkor a helyszín miatt egyben emléket állít az egykor legtöbb asztalost foglalkoztató városnak, Újpestnek, az „asztalos Rómának”.
Megnyitó beszédében prof emeritus Fekete György belsőépítész a mesterek és a tárgyak hosszú, esetenként több évtizedes fizikai, majd egyre inkább szellemivé, szinte szakrálissá váló kapcsolatát hangsúlyozta. Elmondta: szinte az utolsó percekben vagyunk, hogy megmentsük a több száz éves múltra visszatekintő magyar faiparos szakmák relikviáit.
Rendkívül fontos feladat ez, hiszen mind a faipar, mind más kézműves szakmák valaha az akkori világ élvonalát képviselték évszázadokon keresztül. Eredményeikre, a múzeumokban látható szépséges tárgyakra méltán lehetünk ma is büszkék. A gyönyörű bútorokat készítő szerszámok, eszközök mára már maguk is műtárggyá nemesültek. Kötelességünk ezeket az emlékeket megőrizni és továbbadni az utánunk jövő generációnak.
A megnyitó beszédek hangulatához illeszkedően végül Comenius Ámos János „Orbis Pictus”-ának 1649-ben kelt asztalos, esztergályos, valamint pintér és kádár mesterségek bemutató cikkelyei és egy 1860-as években keltezett céhes igazoló irat veretes szövege adott méltó lezárást.
A beszédek elhangzása után a mintegy 150 fős meghívott vendég, tanár és diák élő táncházi zene mellett nézhette végig a 26 vitrinben bemutatott közel 1500 db szerszámot és eszközt. A meghívottak között az ország számos neves belsőépítésze, formatervezője és a faipar, valamint az ipartörténet jelentős szaktekintélye volt jelen. A megnyitó legizgalmasabb része az ősi technikákat élőben bemutató program volt:
![]() |
| Látványos pallófűrészelés |
- A római kortól a közelmúltig szinte az egész világon használt „bakos” rönkfűrészelési technika az előkészítő bárdolással.
- Kb. 500 éves rózsafüzérgyöngy-készítő íjas fúró-eszterga rekonstrukciója.
- 100 éves, lábbal hajtott faeszterga.
- 80–100 éves kézzel működtetett lombfűrészgépek.
A szerszámkiállításhoz harmonikusan illeszkedve külön falat kapott az a 47 grafika és festmény, amelyet az iskola művész szakos hallgatói készítettek.
Az előkészítés két hónapja alatt ezek a diákok önkéntes alapon elvállalták, hogy a legizgalmasabb, legszebb szerszámokat saját művészi technikájuk és ábrázolásmódjuk szerint örökítik meg. Nagyon látványos kiegészítő kiállítás lett a végeredmény.
A kiállítás eredetileg március 12-ig volt látható, de a nagy érdeklődés miatt az iskola programját átszervezve március 31-ig lehetővé tette az anyag megtekintését.
A több mint egy hónapos időtartam alatt budapesti és vidéki szakiskolák osztályai, faipari szakemberek, az iskola egykori diákjai és szerszámgyűjtők, valamint érdeklődő amatőrök látták az értékes, egyben másutt nem látható anyagot.
A kiállítás rendezője az iskola minden osztályát egy-egy tanítási órán végigkísérte a vitrinek előtt, elmagyarázva az egyes szerszámok nevét, a felhasználás területét és módjait. Néhány szerszám előtt még a szakemberek is tanácstalanul álldogáltak.
Már a kiállítás ideje alatt felmerült a gondolat, hogy akár az egész bemutatott anyag, vagy akár annak egy része vándorkiállításokon az ország több városában is bemutatásra kerülhetne.
A nagyon látványos, izgalmas kiállítás szép példája egy hagyományos értékeket tisztelő iskola és a szakma múltjáért aggódó szakemberek sikeres együttműködésének.
Köszönet az alkotóknak és a házigazdáknak.
A kiállítással és az egyesület egyéb tevékenységével kapcsolatosan további információk találhatók a www.famivesceh.hu internetes honlapon.
Pauló Tamás
faip. mérnök-tanár
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.





