Mindazoknak, akik örömmel dolgoznak fával
Bizonyára minden asztalosmesternek és más, fával dolgozó szakembernek megvannak az egyedi fogásai. Az évek során kialakultak a tökéletesre fejlesztett módszerek és persze megvannak a munkához bevált szerszámok is. „Annál nemesebbé válik a fa, minél több becsületes munkát tölt el vele az ember” – vallják mesterek. Ehhez az odaadó munkához kíván a STIHL segítséget nyújtani, új akkumulátoros fűrészének bevezetésével.
Cégünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a fakitermelésben és a fa megmunkálásának terén. 85 esztendő telt el azóta, hogy Andreas Stihl összeszerelte első, elektromos árammal működő hetvenkilós láncfűrészét. A német úriember nem is sejtette, hogy egy évszázad sem telik el, és kezdetleges alkotmányából a világ legnagyobb ipari kisgépgyártó konzorciuma növi ki magát.
Az évek során bravúros technológiai megoldásokat alkalmazott vállalatunk. Kezdetekben a nehéz motorfűrészek használatához két ember kellett, némelyik géphez pedig kerekes generátor tartozott. A folyamatos innováció azonban újabb és újabb áttörést hozott. Jelentős előrelépés volt 1964-ben, hogy fejlesztőink megoldották a motorfűrészekre jellemző vibrációs gondokat. A hetvenes, nyolcvanas évek kihívása a súly csökkentése, valamint az energiatakarékosság volt. Ezúttal ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett vállalatunk. Megjelent a STIHL akkumulátoros eszközeinek első nemzedéke…
Reményeink szerint a STIHL akkumulátoros fűrészét éppoly szeretettel használják nap mint nap a mesterek, mint ahogy azt az évtizedek során már bevált egyéb eszközeikkel teszik. Újonnan bevezetett termékünk ideális segítőtárs lehet a műhelyben. Nézzük, hogy milyen lehetőségekkel szolgál az új STIHL MSA 160 C-BQ akkumulátoros fűrész. A berendezés legfontosabb előnyei közé tartozik, hogy a munka mobil módon, rendkívül csendesen végezhető, mégis nagy teljesítménnyel párosul. Nem szükséges, hogy a közelben áramforrás legyen, eltűntek a zavaró kábelek és füstgáz-kibocsátással sem kell számolni.
Mindezeket természetesen a legkorszerűbb akkumulátor- és motortechnológia teszi lehetővé, amelyeket a fejlesztések során remekül ötvöztünk a motorfűrészek terén szerzett gazdag tapasztalatunkkal és szakértelmünkkel.
A STIHL akkumulátoros fűrésze egyszerűen kezelhető és könnyen tisztítható. Nincs szükség üzemanyagra sem, hiszen a gép lelkét egy kefe nélküli, elektronikus szabályozású villanymotor alkotja. Nem akármilyen motor! A meghajtás rendkívüli energiahatékonysággal szinte teljes mértékben kopás nélkül működik, és a lehető legnagyobb mértékben hasznosítja az akkumulátor energiáját. De vajon milyen akkumulátor szükséges ehhez a teljesítményhez? A STIHL erre is gondolt. Az új AP 80, AP 120 és AP 160 akkumulátoroknak két nagy előnye is van: egyrészt a rendkívül nagy kapacitásuknak köszönhetően folyamatos munkát biz tosítanak, másrész t mind - három egyaránt használható valamennyi STIHL és VIKING akkumulátoros
géphez. Elég egyetlen akkumulátort megvásárolni és a fűrészen kívül bátran használható fűnyíróhoz, fúrógéphez, sövénynyíróhoz vagy akár szegélynyíróhoz. Az optimális működési idő és teljesítmény érdekében azonban mindenképpen javasolt az akkumulátor és a gép összehangolása. Az akkumulátorok elnevezése egyben a teljesítményüket is jelöli, tehát 80, 120 vagy 160 W kapacitással bírnak.
A STIHL MSA 160 C - BQ akkumulátoros fűrészt jó szívvel ajánljuk mindazoknak az asztalosoknak, ácsoknak, ezermestereknek és hobbibarkácsolóknak, akik örömmel dolgoznak fával. Megbízható teljesítménye és egyszerű kezelhetősége minden felhasználó számára lehetővé teszi, hogy a legtöbbet hozza ki munkájából.
2011. szeptembertől kapható!
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


