Milwaukee M18 FUEL körfűrész
Az új technológia először azokban a gépekben került alkalmazásra, amelyeket a leggyakrabban használják: 2012-ben fúrócsavarozók és ütvefúrócsavarozó, majd pedig 2013- ban ütvecsavarozók jelentek meg FUEL™-technológiával. 2014 elején pedig sor került a faipari gépekre is, már a a FUEL™ szablyafűrész és a FUEL™ körfűrész is elérhető. A Milwaukee® az M18 CCS55 típusjelű körfűrész bevezetésével a piac leggyorsabban vágó akkumulátoros körfűrészét tette elérhetővé a faipari szakemberek számára. Képes végrehajtani mindazokat az alkalmazásokat, amelyeket ez idáig csak vezetékes gépekkel lehetett elvégezni. Az új körfűrész 30%-kal gyorsabban vág, 2x hosszabb ideig működik egy feltöltéssel és 3x hosszabb a motorélettartama, mint a versenytársaké. Mindez a FUEL™-technológiának köszönhető, amelynek három alkotórésze a POWERSTATE™ szénkefe nélküli motor, a REDLINK PLUS™ intelligens elektronika és a REDLITHIUM-ION™ akkumulátor.

A Milwaukee POWERSTATE™ szénkefe nélküli motorban nincsenek szénkefék, ezért sokkal hatékonyabban tudnak működni, a betáplált elektromos energiát lényegesen hatékonyabban alakítják át mozgási energiává, mint a szénkefével rendelkező motorok. Emellett – mivel nincsenek kopó alkatrészek – a motor élettartama is hosszabb. A motort teljes egészében a Milwaukee tervezte és gyártja, hogy megbízható erőforrásul szolgáljon minden FUEL™ gép számára. A REDLINK PLUS™ intelligens elektronika a legfejlettebb elektronikai rendszer a piacon. Az elektronika folyamatos kommunikációt biztosít a gép, az akkumulátor és a töltő között, teljes védelmet nyújt a túlterheléstől, a túlmelegedéstől és a túlkisüléstől. Ezen túl a terhelésnek megfelelően képes nagyobb áramfelvételt biztosítani – úgy működik, mint az autókban a tempomat. A Milwaukee REDLITHIUMION™ 4,0 Ah akkumulátor akár 2x hosszabb működési idővel rendelkezik mint a hagyományos lítium-ion akkumulátorok, így töltésenként is és az élettartama alatt több munkát végezhetünk el vele, mint más lítium-ion akkumulátorokkal. Emellett -18 °C-on is jól működik, nem csökkenő teljesítmény mellett.

A felhasználók számára az egyik legfontosabb, hogy beépített töltésszintjelző kijelző mutatja az akkumulátor töltöttségi szintjét, így folyamatosan tudjuk, hogy mennyit dolgozhatunk még az akkumulátorral. Az M18 FUEL™ CCS55 körfűrésze egy erős, tartós és kényelmesen használható gép. A tartósságot szolgálja a fentieken túl az öntött magnéziumtalp, valamint a magnézium alsó és felső védőburkolat. Az alaplap és a védőburkolat anyaga biztosítja a könnyű súlyt, a gép jól vezethető. Emellett a vágási vonalat LED-fény világítja meg, és beépített porelfújás tartja tisztán. Természetesen kézzel, külön szerszám nélkül állítható a vágási mélység (max. 55 mm 90 fokban) és a vágás szöge is. A munka során jól kihasználható funkciókat egy praktikus akasztó egészíti ki. Végül szeretnénk hangsúlyozni, hogy az M18 CCS55-öt ugyanúgy, mint az összes M18 FUEL™ gépet az új multi töltővel szállítjuk, hogy az összes M12™ és M18™ akkumulátort egy töltővel tölthesse. Az új gép országszerte elérhető a Milwaukee-kereskedőknél.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


