A tisztaság fél egészség
Egy nemrég közölt metaanalízis eredményei kimutatták, hogy a faanyagokból származó pornak kitett munkások asztmás megbetegedésének relatív kockázata 1,53x magasabb, mint a normál lakosságé. Például egy asztalosműhelyben az éves szinten keletkező por akár 44 talicskát is megtölthetne. (A Festool laboratóriumának számításai szerint egy 5 személyt foglalkoztató asztalosműhelyben 1 év alatt keletkező pormennyiség.). Ezen okoknál fogva mindig figyelembe kell venni mind az alkalmazottak, mind pedig az ügyfelek egészségét, akik olyan anyagokkal dolgoznak, érintkeznek, ami port termel. A munkafolyamatok során keletkező por komoly egészségügyi kockázatot jelent!

ÉRDEKES INFORMÁCIÓ A PORRÓL
A porfélék, ahány anyagból származnak, annyira különfélék. Minden esetben a por összetétele dönti el, hogy veszélyesek- e az egészségre, avagy sem. Például az ásványi anyag vagy kvarctartalmú porok különösen veszélyesek, és többek között akár tüdőrákhoz is vezethetnek! A káros hatást döntően meghatározza a porterhelés időtartama és mértéke. Minél hosszabb ideig tart a por belélegzésének való kitettség és minél nagyobb a por mennyisége, annál veszélyesebbé válik. A szemcseméretet is figyelembe kell venni, hiszen minél apróbbak a részecskék, annál mélyebben hatolnak a tüdő szöveteibe. Ugyanakkor tisztában kell lenni a munkahelyi expozíciós határértékekkel is, mely értékek betartása nemcsak a műhelyben, de a külső helyszínen végzett munkáknál is kötelező. Ez az, amiért elszívó mobilokat kell használni az építkezési területeken is.

EGÉSZSÉGES TÜDŐ – ELÉGEDETT ÜGYFÉL
Az elszívó mobil használatával nemcsak az egészségét védi, de az ügyfélre is pozitív hatást gyakorol. Tisztább a munkavégzés, jobb a munka eredménye, így folyamatosan jó benyomást gyakorolhat ügyfelére, ami az elégedettségen túl jelentősen növeli a továbbajánlási arányt is. Minden a por besorolásától függ. Mivel a por különböző formákban fordul elő, így a porelszívás önmagában nem elegendő – sem az egészségnek, sem a jogszabályoknak. A Festool elszívó portfóliója kiterjed az alábbi porosztályokra: L porosztály (egyszerű és ártalmatlan porok, mint pl. a háztartási por, festék és gipsz, valamint az olyan anyagok, mint pl. a föld). M porosztály (minden faanyagból, gittből, töltőanyagból, cementből, betonból, csemperagasztóból, valamint festékekből – pl. latex- és olajfestékek – vagy kvarctartalmú, illetve ásványi anyagokból – pl. homok és murva – származó por). H porosztály (rákkeltő, patogén vagy kórokozó részecskéket tartalmazó, valamint gombaspórákat, azbesztet, ásványi szálakat, bitument és szintetikus szálakat – pl. üveggyapotot – tartalmazó porok. A Festool speciális B osztályú elszívókat is kínál az éghető és robbanásveszélyes porokhoz. Amikor elszívásra kerül sor, a Festool mindig azt ajánlja, hogy a porosztályhoz megfelelő elszívót válasszon!

ELSZÍVÁS RENDSZERBEN!
Az elszívó mobilok szerves részét képezik a Festool-rendszer szemléletének. Ez az, amiért a Festool nemcsak a gépet, de az elszívóit is folyamatosan fejleszti. A Festool elszívó mobilok az összes, Festool által gyártott elektromos és pneumatikus géppel kompatibilisek. 10 és 48 l közötti tartálytérfogattal, automatikus AUTOCLEAN fő szűrővel vagy s zűrő n élkül. B eépített t ömlőtartóval, SYSTAINER és SORTAINER tárolók csatlakoztatására alkalmas Sys-Dock egységgel, valamint munkaállomással felszereltek. Komplett rendszert alkotó tartozékok és fogyóeszközök – a szűrőzsákoktól az elszívó tömlőkön keresztül a tolókeretekig és szerszámtartókig.
KIEMELKEDŐ SZOLGÁLTATÁSOK – AZ ELSZÍVÓ MOBILOK MELLÉ IS!
A Festool természetesen az elszívói mellé is nyújtja a SERVICE all-inclusive szolgáltatáscsomagját. Minden, a vásárlás dátumától számított 30 napon belül regisztrált gép mellé járnak az alábbi szolgáltatások – költségmentesen. 36 hónap szervizgarancia, mely a kopó alkatrészekre is kiterjed, 36 hónap lopás esetére szóló biztosítás, 7 napos pénz-visszafizetési garancia, 10 éves pótalkatrész-garancia. Bővebb információ a szolgáltatásról a www.festool. hu oldalon.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


