ÚJDONSÁGOK EGY IDŐBEN
A nürnbergi telephellyel rendelkező DETE folyadékok adagolására és keverésére szolgáló elektronikus 2K/3K berendezéseket, valamint átfolyós festékmelegítőket, szórókészülékeket, lakkozó pisztolyokat, komplett lakkozó berendezéseket, festékellátó rendszereket, szárítókat, illetve kemencéket gyárt és szállít. A német cég a világ számos országában képviselteti ma-gát, így Magyarországon is. A DETE Kft. nem titkoltan abban a reményben vett részt a Ligno Novum szakkiállításon, hogy a Családi Otthon-teremtési Kedvezmény (CSOK) új lendületet ad majd a piacnak, s hogy ez az élénkülés már a rendezvényen is tetten érhető lesz. A cég ügyel arra, hogy a magyar vásárlók a német piaccal szinte egy időben értesülhessenek a műszaki újdonságaikról és a legújabb lehetőségekről. Ilyen értelemben is úgymond kapóra jött, hogy áprilisban a karlsruhei Paint Expo kiállításon, illetve a Ligno Novumon egyaránt a nagyközönség elé tárhatták a legújabb fejlesztésű terméküket, az Uvfix04 HVPA harmonikás szivattyút, amely 240 bar nyomásig kis- és nagynyomású alkalmazásokhoz egyaránt használható.
Különlegessége, hogy erősen koptató közegek esetén is kevésbé kopik, s hogy külső levegőszeleppel ellátott, amely könnyű cserélhetőséget és egyszerűbb karbantartást eredményez.
www.dete.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


