KÉZISZERSZÁM-KATALÓGUSOK XXIII. RÉSZ
A faipari kéziszerszám-katalógusokat bemutató sorozat első részeiben a 18. század végi és a 19. század eleji kiadványok ismertetése történt meg. Ebben az időben a szerszámokat még vagy a mesterek maguk készítették, vagy erre specializálódott kisebb-nagyobb szerszámgyártó vállalkozások, műhelyek állították elő.
Az 1700-as évek végére szinte az összes faipari gépet már szabadalmaztatták és innen kezdve gyártották is, de az abban az időben kizárólagosan rendelkezésre álló gőz energiaforrás nehézkes és nem veszélytelen használata miatt a 19. század folyamán szinte csak kéziszerszámokat használtak a kor asztalosai.

Borító a '60-as évek stílusában
A 19. század első felétől, az ipari forradalom felgyorsuló időszakában, a vasúthálózat európai, majd amerikai kiépülése és a világ korszerű nagyvárosainak születése idején tömegével jöttek létre azok a kéziszerszámgyártó cégek, amelyek esetenként 100–150 évig, sőt akár a mai napig készítették a kiforrott, egyre jobb minőségű kéziszerszámokat a faipar minden területére.
A katalógusban a faszobrászat és fafaragás, a modellezés, a linó- és fametszés, a hegedű- és mintakészítés, valamint a bőrművesség művelői találnak munkájukhoz számos, jó minőségű szerszámot.
Ebben az időben, 1835-ben alapították a mai napig jól működő német DASTRA Werkzeugfabrikot, mely kiemelkedő minőségben és választékban gyárt vésőket, késeket. A cég neve frappáns kombináció az alapító kovácsmester, David Strasmann nevéből.
A több mint 180 éves vállalkozás ma is ugyanabban a wuppertali „fachwerk” műhelyben működik, melyben a gyártás indult. A jelenlegi tulajdonosok már a hatodik generáció az alapítás óta. A módszerek alapjaiban nem változtak. A hagyományosan kézi kovácsolással készült szerszámok minőségét a korábbi évszázadok tapasztalatai garantálják. A cég logójában szereplő hagyományos facsavar az alapítás időszakában vált általános, a kereskedelemben beszerezhető kötőelemmé.
Jelen katalógus a hatvanas évek elején került kiadásra. Ez a cég alapítása óta a 11. kiadvány. A belül található egyszerű (írógéppel írt, majd stencilezett) árjegyzék viszont 1981-es dátumú.

Vállkések és fazonreszelők

Modellező és gipszmegmunkáló szerszámok
Az 1800-as évek első felében kialakult gyártmányszerkezet és az évtizedek során létrejött termékpaletta nem igényelte a gyakori változtatásokat, így egy-egy katalógus akár 15–20 évig is betöltötte funkcióját, mindössze az árakat kellett esetenként aktualizálni. Már a címlapon is jelzik azt a széles skálát, amely területeken gyártanak szerszámokat: így a faszobrászat és fafaragás, a modellezés, a linó- és fametszés, a hegedű- és mintakészítés, va lamint a b őrmű - vesség művelői találhatnak munkájukhoz számos, jó minőségű szerszámot. A fafaragók és szobrászok vésőiből készül a legtöbb fajta és a legnagyobb méretválaszték.
Az egyenes élűtől az enyhe, majd erősebb ívű holker vésőkig 10 fő típust találunk, minden típusban 1 mm-től 40 mm-ig terjed az élek hossza. Természetesen a szobrászok által gyakran használt V-forma, a kecskelábvéső is képviselteti magát 3 különböző szögállásban és 1-től 30 mm-ig terjedő élhosszban. A kezdő szobrászoknak, fafaragóknak 18 db-os alap-, valamint 32 db-os kibővített készletet kínálnak. Ez elég soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük azt, hogy egy jól felkészült szobrász 100–120 vésővel dolgozik, ezek a készletek valóban csak alapnak számítanak. A szobrászvésőket jellemzően nyél nélkül forgalmazzák, de természetesen kínálnak hozzá fehérbükk vagy kőrisnyeleket is a szobrászok által jó használható nyolcszögletes keresztmetszetben.
Bár már kevesen használnak hosszú nyelű faragókést (amit vállkésnek is neveznek a vállon való megtámasztás miatt), de a palettán 2 típust is találunk 3–3 különböző méretben. A szobrászok a formák kialakításakor gyakran használnak íves végű, ún. fazonráspolyokat. Ebből a kézzel vágott szerszámtípusból a DASTRA 8 fajtát kínál.
A szobrászok fontos segédeszközei a faragványokat biztosan rögzítő speciális csavarok. Ebből a katalógusban 3 különböző formát találunk. Hasonló segédeszközök a különböző mérőeszközök is, melyekből szintén 3 különböző fajtát rendelhetünk.
A modell után mintázó szobrászok jellemzően agyaggal dolgoznak. A mintázáshoz a DASTRA sokféle dróthurkot, mintázót kínál. Az agyagminta gipsz alapanyagba való átültetéséhez és a gipsz megmunkálásához közel 20 különböző mintázóvas kapható, gipszfaragó, reszelő, spatula és speciális alakító szerszám közül válogathatunk. A kisméretű faragóanyagokhoz 11 db ún. mikrovéső áll az igényesvásárlók rendelkezésére.
Természetesen a faragás másik fő típusa, az ékfaragás sem maradhat jó szerszám nélkül. A cég a világ egyik legszélesebb választékát kínálja az általános és speciális faragókéseknek, melyek mindegyikét más és más típusú, az évtizedek alatt a legjobban használható ergonomikus nyéllel látták el.

Mikrovésők és faragókések
A késes és fi nomvésős faragókból különböző szintű, 4–12 db-ból álló komplex készleteket kínálnak, megkönnyítve ezzel a faragók munkáját. 12 db-ból áll a speciális él- és nyélkialakítású fa-, illetve linómetsző vésőkészlet, melyet minden, a témát érintő metszéshez fel lehet használni. Természetesen a bőrmegmunkálók sem maradnak ki a sorból. Ők elsősorban árakat, fi nomkéseket, lyukasztókat és jelölőszerszámokat találhatnak szép számmal a katalógusban. A hegedűkészítők 7 különleges vésője 10 különböző méretben teszi lehetővé a vonós
hangszerek fedlapjainak megfelelő előmunkálását. A vésők sorát egy igen speciális terület, a jégszobrászat különleges kialakítású szerszámai zárják.

Linómetsző vésőkészlet
Kevés gyártó foglalkozik a fegyvergyártók szokatlan kialakítású, a tus megmunkálásához szükséges véső és poncoló szerszámaival. A DASTRA termékei között 4 ilyet is találunk. A több mint 180 éves, a mai napig jól működő német szerszámgyártó cég termékeit a faszobrászok, fafaragók az egész világon elismerik. Több ezer különböző, kézi kovácsolású szerszámaikat a 10 legismertebb és legjobb márka között tartják számon.

Faragókészletek kezdőknek
Bőrmegmunkáló szerszámok.
Katalógusuk borítója jellegzetesen a '60-as évek grafi kai stílusában készült, de a kiadvány belső részében található ábrák a 19. század második felének rendkívül precíz, finomvonalú metszetei, amik a hosszú évtizedek alatt semmit sem veszítettek információtartalmukból és esztétikai értékükből. A három nyelven, németül, angolul és spanyolul kiadott katalógus jelzi, hogy a világ igen nagy területét látják el termékeikkel. A DASTRA vésői Magyarországon a „cseresznyés” vésők mellett a szobrászok körében igen kedveltek és egyre többen használják ezeket.
Pauló Tamás
faipari mérnök-tanár
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-november-40-42
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


