Shaper Origin munka közben
Épp két hónapja adtunk hírt a Shaper Origin névre hallható CNC vezérléses gépről. Akkor egyszerűen csak kézi gépnek kereszteltem el, és még a felső maró nevet sem szeretettem volna „ráakasztani”, nehogy bármiféle teljesítmény korlátot párosítsak a fejemben a jól ismert kézi gépekkel. Azon túl ugyanis, hogy a felső marók által elvégezhető feladatokat rendre gond nélkül elvégzi, a CNC vezérlés és a technológiai megoldások (pl. rajzkövető „z” tengely) olyan távlatokat nyitnak, amit nem is szeretnék belegyömöszölni a már kialakított sztereotípiák közé…

Most újabb videóval jelentkezett a még mindig csak prototípus fázisban lévő Shaper gép fejlesztői csapata. Mivel az eddigi legtöbb kisfilm a tervezői csapat asztalán készült, most az volt a koncepció, hogy ne termékvideót forgassanak, hanem műhelyközegben, feladatmegoldás közben lehessen látni a eszközt.
A helyszín Slawek Krauze asztalosműhelye a San Francisco-hoz közeli Baywiev településen. Slawekről azt lehet tudni, hogy lengyel legény, és Németországban alapozta meg műhelyének műszaki hátterét, még mielőtt útnak indult volna a tengerentúlra. Ma is nagy igényességgel keresi és fejleszti a szerszámparkját, hogy a technikai háttér se legyen akadálya az egyedi bútorok gyártásának.
Legutóbb egy konferenciaasztal gyártásával bízták meg, aminek az anyaga egy Acacia Koa nevű fafaj furnérjával borított 2,5 cm-es MDF lap. (A fának utánanéztem, a Hawaii szigeteken honos faj. A Koa jelző jelentése a helyi nyelvben: bátor, harcos.) Ezt a faanyagot már nem exportálják Hawaii-ról, csak abból a szűkre szabott mennyiségből tudott gazdálkodni Slawek, ami a rendelkezésére állt. Magyarán nem volt hibázási lehetősége az asztaltető megmunkálásakor. Ráadásul a felület jó másfél méter széles volt, így a szerszámmal sehogy sem lehetett volna biztonságosan megközelíteni a középen helyezkedett munkaterületet. Ahogy a videón is látható, a könnyedén hordozható és kényelmesen kezelhető Shaper Origin nagy hasznára volt az asztalosnak, hogy az összetett feladatot az asztaltetőn térdelve is jól el tudja végezni.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


