Élenjárók
Az élzárás technológiái folyamatos figyelem alatt állnak, mivel a bútorgyártásra alkalmas lapféleségek a fánál olcsóbb alternatívát adnak, tehát bőven van takarni való. A kérdés itt leginkább az, hogy milyen technológiai költségekkel és legfőképpen milyen esztétikai eredménnyel „záródik” a „kedvezőtlen oldal” élzárási folyamata.

A szójátékok nem véletlenek: a forgács- és egyéb bútorlapok, lemezek esztétikailag kedvezőtlen élének eltüntetésére az élzáró gépeket gyártók rohamos technológiai versengések és fejlesztések mentén igyekeznek válaszokat adni. Az óhajtott eredmény, hogy a tömör fánál mégiscsak „vékonyabb” megoldást adó bútorlapos termékek a végső gyártási költségeik arányában is tartsák a fennálló távolságot a fabútorokkal szemben.
KIS EGYSÉGEK
Az élzáró gépek gyártásában egyre inkább felbukkannak a kompakt megoldások, vagyis a kisebb feladatokra, de azon belül teljes megoldásra alkalmas gépek. Itt a fő hangsúly eddig is az alakos, ívelt élek zárásán volt. A fejlesztési irányok 2018-as válaszai között az a koncepció érvényesül, hogy ne csak hatékony ragasztási és élmegmunkálási eredményt kapjunk az alakos elemek esetében, hanem – kisebb mennyiségben – az egyenes élzárási feladatokat is teljes mértékben elégítse ki a gép.

Kompakt asztali megoldások a Homagtól
Emellett a kényelmesebb kezelőpaneles felületek megjelenését is megtaláljuk – akár érintőképernyős változatban. A további ismérvek között említhetjük, hogy a ragasztóanyag közvetlenül az élzáró anyagra kerül, aminek hosszát a lábpedálos módszer mellett előre is megadhatjuk a digitális kezelőfelületen. A gépgyártók különböző megoldásai általában tudják a 16–50 mm vastagságú és legalább 30 cm-es alapanyagok 0,5–3 mm-es élanyagokkal való zárását, rádiuszos vagy élletöréses megmunkálással. Ami pedig az előtolási sebességet illeti: hát ez, kérem, leginkább a kezelő személyén múlik…
KIFOGÁSTALAN ÉLKIALAKÍTÁS
Az igény egyre nagyobb a kifogástalan élzárási eredmények tekintetében, így a kisebb ipari gépekben is megjelentek ilyen irányú fejlesztések. A változtatásokat a finiselésben kell keresni. Az alapanyag éleinek megfelelő előkészítése és az élanyag felhelyezése után a folyamat befejezése három egymás utáni műveletre oszlik: a felhelyezett élanyag élkialakítása és sorjázása, a ragasztómaradványoktól való megtisztítás, valamint a finompolírozás. Ezt még tovább lehet fokozni egy negyedik művelettel is: az élzáró anyag élkialakításának finomítását végző egység munkájával, beleértve a sarkoknál lévő kialakítást is. Ez a három (illetve a kiegészítővel együtt négy) egység kezd feltűnni a kisebb felszereltségű berendezésekben is. Például a Homag most tavasszal egy belépő szintű sorozatába (EDGETEQ S-200) telepített ilyen jellegű megoldást.

Az élkialakítás finomítása fontos technológiai feladat
Az élprofilokról szólva elmondható, hogy már az alaptípusok is kétféle élkialakítást kínálnak. A továbbfejlesztett géptípusok megoldásai pedig felkínálják az élzáró anyag háromféle méretű lekerekítését (1; 1,5 és 2 mm-es rádiusszal), az élletörést, fózolást többféle szögben, valamint a szintbemart változatot.
VÁLTOZTATHATÓ RAGASZTÁSI MÓDOK
Az élzáró anyagok ragasztásának legelterjedtebb módja az EVA ragasztók (etil-vinil-acetát) alkalmazása. Ezek viszonylag olcsó olvadékragasztók, de nem vízállóak és hő hatására újra képesek meglágyulni. Ilyen esetekben a PU (PUR)-ragasztók (poliuretán) használata sokkal biztonságosabb (a ragasztó hatás a levegő oxigénjének jelenlétében alakul ki, és az így kialakult kémiai kötés már vissza nem fordítható folyamat).
Ebből következően a PU-élzárás teljesen hő- és vízálló ragasztási megoldást nyújt. De van még egy alapvetően nagy előnye ennek a módszernek: mindezt sokkal vékonyabb rétegben teszi (itt a ragasztóréteg vastagsága csupán tizede az EVA-rétegnek). Következésképpen az esztétikai szempontoknak is sokkal jobban megfelel. Hátránya viszont, hogy drágább, mint az EVA.

Stefani xd az SCM csúcsmodellje
Na, már most, azok számára, akiknek fontos az ár-érték arány, és az élzárási folyamataikat – a PUR- és az EVA-technológiát – a termékskálájuk sokfélesége miatt gyakorta változtatják, immár lehetőségük van ezeket a ragasztási folyamatokat egyetlen gépen belül elvégezni.
Erre ad választ többek között az SCM Stefani termékcsalád kis- és középüzemek számára fejlesztett sd típusa, vagy a Homag is. A gyártók azt a kihívást jelentő feladatot is igyekeztek kezelni, hogy a kétféle ragasztóanyagot egyszerre, akár egy időben is lehessen igénybe venni.
És akkor még meg kell említeni a csúcsmegoldást jelentő láthatatlan vagy nullfugás élzárási módszereket, mint a magas esztétikai igényt kielégítő, prémium megoldásokat. Ilyen a lézeres élzárási technika, és a sűrített forrólevegős élzárás. A lézeres élzárás kétségtelenül a csúcsmegoldás manapság, hiszen a hő- és vízálló élzárást biztosító rendszer nem igényel felfűtést, gyakorlatilag azonnal rendelkezésre áll, nincs bajlódás a ragasztóegységek fűtésével és takarításával, illetve akár
50 m/perc adagolási sebességre is képes. A technológia borsos költségeit azonban jelenleg a prémiumot kínáló nagyszériás gyártósorok tudják igazán kigazdálkodni.
A forrólevegős élzárás izgalmas alternatíva a fuga nélküli élzárásra. A minimális hanghatással járó technológia teljes mértékben mentes a ragasztós változatok hátrányaitól, és kisebb beruházási költséggel jár, mint a lézeres technológia.
Vajon lehetne ötvözni az összes élzárási mód előnyét egyetlen gépben? – vetődhet fel a kérdés. Erre is van már válasz! A Holz-Handwerk idei toplistás élzáró gépei egyszerre képesek az olvadékragasztós, a PU-ragasztásos és a forrólevegős élzárási módozatokra is.
TOVÁBBI EXTRÁK
Az imént említett típusoknak már 8–60 mm vastag alapanyagok is beadagolhatók, a 0,4–22 mm-es vastagságú élzáró anyagok felhelyezése mellett (ebbe persze a fa élanyagok is beleértendőek), ahol az előtolás a 10–30 m/perc adagolási sebesség tartományban mozog.
A kezelőpanelek pedig már-már kezdenek hasonlítani egy iPad vagy egy ügyesebb tablet tudásszintjére, méghozzá egy asztali monitor mérettartományában. Ezek az érintőképernyős felületek képesek a megmunkálandó alapanyagot 3D-ben forgatva optimálisan tájékoztatni a gép kezelőjét.
KÉPEK:
www.biesse.com
www.homag.com
www.homag.com
www.scmgroup.com
Kapcsolódó dokumentum:
elenjarok
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


