Mit érdemes tudni? - Veszélyek és csapdák
Manapság az Európában gyártott nyílászárókkal kapcsolatos befektetések 80 százaléka a numerikus vezérlésű technológiára összpontosít, és ez Magyarországon sincs másképp. Az ok mindig ugyanaz: rugalmasság – egy CNC-vel azt tehetem, amit akarok. Nagy vonalakban valóban helyes ez az érvelés.
Sok a sikeres beruházás, mások viszont – fogalmazzunk konzervatív módon – nem mindig érik el azt az eredményt, amelyre számítottak. Elemezzük együtt, vajon miért nem?
Szoftver: egy CNC-gép csak akkor működhet, ha az ügyfélnek nemcsak ablaktervező és árajánlat-készítő programja van, de képes a gépet is vezérelni. Az első dolog, amit tudnunk kell – amit gyakran sokan alábecsülnek –, hogy minden szükséges információt fel kell vinni a rendszerbe, tehát az információt központosítani kell. Itt jelentkezik az első kihívás.

Költségek: nemcsak gépről van szó, hanem mindenről összességében: gép, szerszámok, szoftver, az elszívás módosítása, alaprajz-módosítás, betanítás stb. Az értékesítők gyakran nem említik ezeket a költségeket, pedig ezek is a beruházás fontos részei. Új technológia bevezetéséhez nem elég a gépet lecserélni. Változik a megközelítés, a hozzáállás az elejétől a végéig.
Korlátok: a beruházás nehézsége leginkább az, hogy az ügyfélnek nincs tapasztalata még erre a technológiára nézve. Ha valaki vásárol egy hasonló gépet, mint amilyennel dolgozik, könnyebb dolga van, mert a technológiával kapcsolatos esetleges problémákat már ismeri. A választás akkor nehéz, amikor nagyon innovatív technológiáról van szó. Először is azt kell megérteni, mit nem lehet legyártani az új gépen.
Nem szabad bedőlni a haszontalan dolgoknak. Képzeljük magunkat Nostradamusnak, gondoljuk át, milyen termékeket kell gyártanunk a következő tíz esztendőben. Meglátják, hogy sok megoldás esetében lesznek korlátok. Az elkövetkező tíz év „divatos” ablakainak felét nem lehet a ma piacon lévő géppark nagy részével gyártani. A korlátokat kell keresni, nem a lehetőségeket!

Tapasztalat és bizalom: egyszerű. Ilyen befektetést csak egy tapasztalatokkal rendelkező céggel valósíthatunk meg, amely fontos és valóban innovatív megoldást kínál, amely már hasonló berendezések telepítése során kiérdemelte a bizalmat.
A befektetés azt jelenti: pénzt költök azért, hogy pénzt keressek. Ezért még nagyobb rugalmasságra van szükség a termelékenység feláldozása nélkül, javul a minőség, nő a termékskála, a folyamat egyszerűbb lesz.
Ha többet szeretne tudni:
www.woodissimo.hu
Kapcsolódó dokumentum:
mit-erdemes-tudni-veszelyek-es-csapdak
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


