Skilsaw gérfűrész
A 12 colos, vagyis 305 milliméteres körfűrészlappal dolgozó gérfűrészek tábora új taggal bővült. Igaz, a SPT88-01 cirka két éve van a piacon, de valahogy elkerülte a figyelmemet, pedig egy izgalmas konstrukciójú gép. A Skilsaw márka születéséről, egy korábbi cikkünkben olvashat.

Első ránézésre sok különbség nincs a szokásos gépekhez képest. Lineáris csapágy, normál méretű tárgyasztal, anyagleszorító – csak a szokásos. Vagy mégse? Alanyunk a Skil által védjegyzett és hagyományosan preferált csigahajtású (wormdrive) motorelrendezéssel készül, vagyis a motor a fűrészlappal párhuzamosan áll. Én szeretem, ha valamiben konzekvensek a gyártók. Ezt egyébként a gép stellere is büszkén hirdeti. Az ilyen fajta szöghajtás nagy kuriózum. A megcsúszás esélye kizárva, ahogy a kézzel történő szerszámforgatás is. Ezt nem árt, ha tudjuk.

Cserébe kis hajtóművet kapunk, ami a szerszám dönthetőségét teszi kellemessé, és a súlypontot is sikerült eltalálni. Ez egyébként a majd 25 kg-os gép esetében a cipelését is nagyban megkönnyíti.

A LED lámpa fényének árnyékolásával mutatja a vágás helyét, ami szintén egy érdekes megoldás és nem feltétlen ördögtől való.
A 102 x 355 mm-es vágáskapacitás a versenytársakéval közel azonos. Horizontálisan balra 500, jobbra 600-ban vághatunk. A dedikált nevezetes szögek sem maradatnak ki. Az állítás szerencsére egy kézzel, könnyen kivitelezhető és nincs szükség a csuklót már-már csonttörésig elforgatni, ahogyan azt némely gyártónál tapasztaltam.A vertikális szögállítás dedikálása jó ötlet, bár pár gyártó már ezt is elsütötte, igaz kevés nevezetes szögnél.

A gépbe mindkét oldalra integráltak asztalnagyobbítást és párkánylécek vágásához plusz ütközőt.
A gép kuriózuma, hogy idehaza sajnos nem találtunk forgalmazót, pedig lehet, hogy izgalmas piaci szereplője lehetne a SKILLSAW a hazai szerszámgépek terén.
Forrás: skilsaw.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

