Mindenki tudja, mégis beszélnünk kell róla
A merülőfűrészek, csakúgy, mint minden körfűrész, hordoznak baleseti kockázatot. Röviden tekintsük át a főbb szabályokat, hogy ezeket a kockázatokat minimalizálhassuk.

A lónak is négy lába van, mégis megbotlik…
SZERSZÁMVÁLASZTÁS
Az adott feladatnak megfelelő körfűrészlapot válasszunk. Sok az univerzális lapok körüli misztérium, de ha igazán szeretnénk kihasználni gépünk tudását, vásároljuk meg azt a három–négy szerszámot, amire igazán szükségünk lesz. Természetes fa hossz- és keresztvágására lehetőleg két különböző lapot alkalmazzunk WZ fogalakkal. A hosszvágáshoz nagy fogüregű ritkább fogazás dukál, míg a keresztvágásokhoz a sűrűbb fogazású, kisebb fogüregű keményfémlapkás társait ajánlom. A különböző agglomerált lapoknál is ajánlott két lap beszerzése. Az egyiket precíz, tiszta vágásoknál használjuk alkalomszerűen, a másikat szabászathoz, vagy nem laminált, furnéros felületekre. Ezek negatív homlokszögűek is lehetnek. A lényeg, hogy a szerszámok élesek, egyenes futással rendelkezzenek.
SZERSZÁMCSERE
Szerszámcserénél a gépeket áramtalanítsuk. Vezetékest a konnektorból húzzuk ki, akkus gépekből az akkumulátort távolítsuk el. Még akkor is, ha van indításgátló a gépbe építve.
A szerszámcserével ne kapkodjunk – és ne hagyjuk félbe telefonálás, üzenet, vagy nem sürgős segítségnyújtás végett. Triviális, de a forgásirányra figyeljünk oda.
A másik gyakori probléma a tapasztalatlan szakembereknél, hogy amennyiben redukálógyűrű tartozik az adott szerszámhoz, azt rosszul helyezik el. Ekkor a lap imbolyoghat. Vagy elfelejtik a redukciót visszahelyezni és a körfűrészlap helyet vág magának a burkolatban. Mindegyik óriási rombolást tud végezni. A szorítócsavart minden esetben a forgásiránynak megfelelően kell lazítani! Ne tépjük meg a csavart. A mellékelt kulcsok hossza arányban van a szükséges meghúzási nyomaték értékével. Ne alkalmazzuk a nagyapáink félcolos csővel végzett biztos, ami biztos alapon történő meghúzásos módszerét, felesleges!

A világ első billenőbúrás körfűrésze…
HASÍTÓÉK KÉRDÉSE
Amennyiben a géphez tartozék a hasítóék, úgy azt ne szereljük le. Jellemző probléma, hogy a billenőbúrás körfűrészekről ezt a fontos biztonsági eszközt (még ha primitív is) eltávolítják. A legextrémebb esetben azért, mert merülőfűrészként szeretnék alkalmazni. Ebbe legalább egyszer mindenki belefut a munkája során. Feltételezhetően a merülőfűrészek gondolata is így született meg, de ne tegyük, nem biztonságos. Természetes fa vágásakor nem árt ékről gondoskodni.
A BILLENŐBÚRA KIIKTATÁSA
Nem egy esetben olvastam olyan baleseti jegyzőkönyvet, ahol a baleset nem következett volna be, ha a billenőbúra működött volna. Ne iktassuk ki, ne szereljük le és ellenőrizzük a működését! A burkolatlan szerszám eleve szabálytalan. A helyzetet súlyosbítja, ha az adott gép közös használatban van és a kollégák feltételezik a gép megfelelő műszaki állapotát.
VILLAMOS KÁBELEK SÉRÜLÉSE
A vezetékes gépek kábelei sérülhetnek. Anyagfáradás éppúgy előfordul, mint mechanikai okokból keletkező sérülés. Ez hibás működéshez (szakaszos indulás), súlyosabb esetben áramütéshez vezethet. A szigetelőszalagos megoldás még ideiglenesen sem megfelelő megoldás. A kábel cseréjét végeztessük szakemberrel, illetve ajánlott a gumiszigetelésű kábel alkalmazása. Ugyanígy a hosszabbítókra is érvényesek a fent leírtak. Annyi kiegészítéssel, hogy a hosszabbító minden esetben legyen teljesen letekerve a kábeldobról és az adott eszköz képes legyen a rácsatlakoztatott fogyasztókat megfelelő teljesítménnyel kiszolgálni. Vezetékes gép esetében a kábelt úgy kell elvezetni, hogy azt a gép ne legyen képes átvágni semmilyen körülmények között sem. Arról is meg kell győződni, hogy a kábel hossza ne akadályozza a végigvágást.
ANYAGRÖGZÍTÉS
Fűrészelés megkezdése előtt az anyagot minden esetben megfelelően rögzíteni kell. Nem megoldás egyedül a munkatársra bízni a rögzítést. A gép hatásvonala legyen akadálytalan.
ÉKSZEREK, FITYEGŐK, ÓRÁK
Bár sokan kétségbe vonják, hogy nem ajánlott órával a csuklón, jegygyűrűvel az ujjon dolgozni, mert ugye mi is történhet? A rémtörténetek valóságalapját könnyebb megkérdőjelezni, mint a holdra szállást, én mégis azt javasolnám, hogy ha lehet, munka közben ne viseljük ezeket. Akik továbbra is szkeptikusak, azoknak javaslom a „MedicalTalks” (@medicaltalks) Instagram-profilját. Rendkívül nyersen, de ugyanakkor korrekt módon töltenek fel esettanulmányokat és fotókat különböző balesetekről. Köztük van pár igazán gyomorforgató is, de ezeket figyelmeztetéssel is ellátják. Ezektől függetlenül a munkavédelmi ellenőrök se ajánlják ezen kiegészítők viselését a szakmánkban.
Összefoglalva nem ajánlott a következők viselése: karóra, gyűrűk, hosszú nyakláncok, karkötők, fesztiválszalagok (főleg a woodstocki), lenge, bő ruházat, nem összekötött hosszú haj, bizonyos testékszerek.

ELSZÍVÁS
Amennyiben lehetőségünk van helyi elszívás csatlakoztatására, úgy azt tegyük meg. Itt is érvényes az a szabály, hogy a porszívó gégecsövének akadálymentesen kell lekövetnie a vágás vonalát a fűrésszel.
TESTTARTÁS
Mint minden fizikai munkavégzésnél, itt is a testtartással megelőzhetünk rövidebb, vagy hosszabb távú egészségkárosodásokat. A lábak legyenek haránt állásban. Sok munkadarab megmunkálása esetén alkalmazzunk olyan munkamagasságot, ami görnyedésmentes munkavégzést tesz lehetővé. Az előtolást a testünkkel is támogassuk és enyhén dőljünk előre.
A műveletek megkezdésekor soha ne indítsuk el az anyagban a gépet. Ha már felvette a szerszám a fordulatot, finoman engedjük bele az anyagba és fokozatosan növeljük az előtolási sebességet az optimális mértékig, ami az anyagminőségtől, az anyag vastagságától és a kívánt felületi minőségtől is függ. Amennyiben van az adott gépen fordulatszám-állításra lehetőség, azt is állítsuk a megfelelő értékre. Lehetőség szerint mindkét kézzel tartsuk a gépet.
Sínrendszer alkalmazása esetén ügyeljünk arra, hogy a sín legalább a géptest hosszának ¾-én lógjon túl az anyag mindkét oldalán. Ellenkező esetben nem lesz pontos a kezdeti megvezetés, sőt károsíthatjuk a vezetőt.
EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA
Két fontos védelmi területet említenék. Ez a hallás- és látásvédelem. Ezek fontossága nem elhanyagolható. Bizonyos esetekben indokolt lehet a kézvédelem. Ilyenkor ajánlott a kézre védőkesztyűt húzni. Ehhez a lágyabb anyagú egy oldalon mártott kesztyűk alkalmazása az előnyös, amelyek méretben passzolnak a kézméretünkhöz.
Képek forrása:
www.popularmechanics.com
https://pikroll.com
Kapcsolódó dokumentum:
mindenki-tudja-megis-beszelnunk-kell-rola
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


