Ahol a vásárló a fejlesztésben is partner
Az Etalon Alfa Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója a faipari gépek tervezését és gyártását több mint 20 éve teljesen egyedül kezdte egy kis faipari műhelyben. Kezdetben hagyományos faipari gépeket készített, majd a piaci igényeket vizsgálva legyártotta az első függőleges lapszabászgépet. Ez mérföldkő volt az Etalon életében.

A berendezés hamar elismert lett az asztalosok körében és egyre több megrendelés érkezett a szakemberektől. Idővel a kis vállalkozás komoly céggé nőtte ki magát, megkezdődött a termék sorozatgyártása. A következő nagy ugrást az jelentette, amikor a vállalat nyitott a külföldi piac felé és a gyártott termékek felét már az ország határain kívül értékesítette. A cég fejlődése mellett a bútoripar is hatalmas iramban fejlődött. Az Etalon is fejlesztésbe kezdett és Kelet-Európában elsőként megalkotta az Etalon Highline névre keresztelt, CNC nyomógerendás táblafelosztó gépet, melyet mára már elégedetten használnak a magyar szakemberek. Első vásárlóik között olyan elégedett visszatérő vevők voltak, akik a korábban vásárolt Etalon függőleges lapszabászgépet cserélték le a korszerű technológiára.
A cég célja, hogy lapszabászgépeik valóban megkönnyítsék a szakemberek munkáját. Ezért figyelembe veszik a faiparban dolgozó szakemberek igényeit, melyeket beépítenek a terméktervezésbe és a fejlesztésbe. Mivel tisztában vannak azzal, hogy az asztalosnak, bútorgyártónak az a legfontosabb, hogy kifogástalan munkát adhasson ki a kezéből és mindezt persze időben. Ennek a legfontosabb feltétele egy megbízható, pontos gép; ami mögött egy precíz és gyors szervizcsapat (is) áll. – Nálunk alapvető, hogy ne a gép határozza meg a munkavégzést, hanem a szakember, aki dolgozik vele! Abban hiszek, hogy jó és megbízható gépet csak úgy lehet gyártani, ha részletesen megismerjük a felhasználók problémáit, igényeit. Ezért is alapelv nálunk már kezdetek óta, hogy csak akkor kezdünk új gépek tervezésébe vagy a meglévők fejlesztésébe, ha az asztalosok lapszabászattal kapcsolatos gondolatait és elvárásait alaposan ismerjük – fogalmazott Tóth Tibor ügyvezető igazgató.

Az Etalon nagyon fontosnak tartja, hogy az ügyfeleik igazán elégedettek legyenek. Ezt szolgálják gépeik minősége, a precíz gyártás, a szereléskor felhasznált világmárkák, valamint a felhasználóbarát saját fejlesztésű szoftver. Komoly figyelmet fordítanak arra is, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki ügyfeleikkel a vásárlást megelőzően, s persze azt követően is.
– Legtöbb ügyfelünkkel baráti viszonyban állok, s napi kapcsolatot tartok. Meghallgatjuk a véleményüket, javaslataikat is, amit a jövőbeli fejlesztéseinknél felhasználunk. Így lesznek a már most is prémium minőségű gépeink egyre jobbak és jobbak, ügyfeleink pedig egyre elégedettebbek – tette hozzá Bere Károly géptervező mérnök.


A termékpaletta a mai napig folyamatosan bővül és a fejlesztések is állandóak. A függőleges lapszabászgép és a táblafelosztó gép mellett ma már nagy sikernek örvend a vákuumos emelő és a nagy teljesítményű porelszívó gép is. Hasonló sikert várnak a fejlesztés végső fázisában lévő, élzárókhoz gyártott visszahordó berendezéstől is.
Kapcsolódó dokumentum:
ahol-a-vasarlo-a-fejlesztesben-is-partner
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


