Energia-egyensúlyban a természettel
Környezetbarát energia
Tovább már nem hanyagolhatók el a fosszilis fűtőanyagok maradékai által okozott károk, például, hogy a vegyületeket az altalajba temetik évezredekre, de nem az utóbbi évtizedek kritériumai szerint elégetve. A fosszilis tüzelőanyagok ezeréves életciklusban határozhatók meg, a fa megújulásához azonban jóval kevesebb idő szükséges, miközben megmarad az egyensúly a légkörben lévő szabad és a növények által megkötött CO2 között. Az általunk forgalmazott égőfejek lehetőséget kínálnak a faalapú hulladékok mellett a biomassza, mint pl. a mezőgazdaságból származó hulladék elégetésére.
Égőfejjellemzők
A pelletégőfejek 25 kW, 35 kW, 40 kW, 100 kW, 200 kW, 300 kW, 500 kW és 1 MW teljesítményűek - és teljesen automatikusak, úgy vannak kiképezve, hogy fel lehessen őket szerelni szilárd tüzelőanyagú hőgenerátorra. Centrifugálventilátorokkal vannak felszerelve, a lángjuk vízszintes, akár a hagyományos fűtőanyagú égőfejeké. Minden tűznek kitett rész acélból készült a magas hő¬mérséklet miatt.
Az égőfej fluodinamikája a fűtőanyag homogén keverését teszi lehetővé, elérve ezzel az égés magas hozamát. Ennek köszönhetően az égőfej csökkentett mennyiségű levegővel működtethető. A pellet adagolása a tartályból csigával történik. Az égőfej teljesítményének a szabályozása típustól függően lehet kétállású vagy többállású, az elektromos szekrény
programozásának köszönhetően, ami megen¬gedi kiválasztani és konfigurálni a szabályozás típusát, így alkalmazkodva a fogyasztási szükségletekhez. A fűtőanyag mennyisége alkalmazkodik az égést tápláló levegő mennyiségéhez, vagyis a csiga fordulatszáma automatikusan szabályozott. A begyújtó rendszer teljesen automatikus és megbízható.
Az égőfej felszereltsége:
- A fúvókafej és az elgázosító rosta teljesen rozsdamentes acélból készül a magas hőmérséklet miatt;
- Égést tápláló levegőelosztó teljesen rozsdamentes acélból;
- Pelletbepakoló cső;
- Égést tápláló levegőventilátor;
- Ventilátormotor;
- Nyomásmérő az égéstér nyomásának ellenőrzésére;
- Biztonsági termosztát a pellet-bepakoló cső hőmérsékletének ellenőrzésére;
- Kapcsolóléc az elektromos berendezés és az égőfej széleinek csatlakoztatására;
- Interfész égőfej konnektorok/ elektromos kapcsolótábla;
- Motorvezérlő inverter (háromfázisú adagolás).
Legnomec Kft.
9864 Tótszerdahely, Kossuth L. u. 170.
Tel.: 93/583-058
| Telephelyünkön a termelésünk során keletkezett melléktermék, a fűrészpor feldolgozására egy brikettgyártó üzemet hoztunk létre, ugyanis a brikett egy kiváló minőségű, olcsó és környezetbarát energiahordozó, mely a fosszilis energiahordozók: szén, tűzifa és földgáz alternatívája. fűtőértéke 17,8 MJ/kg (4260 kcal/kg), alsó fűtőértéke 16,9 MJ/kg (4040 kcal/kg). Az általunk gyártott brikett jellemzői: Méretek: Ø 7,8x25 cm. Faggio 100% Kft. |
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


