Fejlődő haszongépjárművek
Az év haszonjárművei
Az idei évben is kihirdették az év legjobb haszonjárműveinek járó díjat, melyet neves autós szaklapok újságírói ítélnek oda. Az egyik legkedveltebb puttonyos a VW Caddy lett a publicisták szerint, és a véleményüket a csomagküldő szolgálatok, valamint egy olvasói szavazás is megerősített. A két tengelytávval, 7 motorvariánssal, személyautókra jellemző menetkomforttal és extrákkal ellátott modell ráadásul négykerék-meghajtású változatban is kapható. Erőforrásai széles teljesítményskálán mozognak 70–140 lóerőig, terhelhetősége eléri a 800 kg-ot és ezzel maximum 4,2 köbméteren gazdálkodhatunk. Ideális szerszámos autónak, de akár egy szófát is belepréselhetünk.
A törpék között a király a Citroën Nemo és testvérmodelljei lettek, amelyek ideális városi vagányok meglepő belső méretekkel. A rakodható térfogatuk két és fél köbméter, több mint 600 kg-mal terhelhetők. A trükkös „anyósülés” segítségével ugyanakkor az alig 390 cm-es négykerekűbe 2,5 m hosszú tárgyakat is szállíthatunk. A kimondottan fordulékony apróság legtakarékosabb változata, 1,4 literes dízelmotorral, csupán 4 és fél liter üzemanyaggal beéri, és ennek megfelelően szén-dioxid-kibocsátása is csak 116 g/km – ami a legjobb értékkategóriájában.
Abszolút újdonságként érkezik, a 2010-es év nemzetközi kishaszonjármű díját bezsebelve, a Nissan NV200. 4,4 méteres hosszával, 1,86 méteres magasságával még nem, de több mint 2 méteres raktérméretével már kiemelkedően teljesít a jövevény. Másfél literes Renault dízelmotorja takarékos és kellően erős ahhoz, hogy ügyes raktérkonstrukciója okán akár két Euro-raklapot is sikerrel cipeljen. Hab a tortán, hogy nemsokára villamos hajtású változatban is elérhető lesz. Az év végén érkező világmodell remélhetőleg nemcsak kompakt külső, ugyanakkor óriási belső terével, hanem árával is vonzza majd a mestereket.
Megújult bestseller
A VW Transporter, mely múltjával, motorés felépítménykínálatával első kategóriájában, kisebb ráncfelvarráson esett át. A szeptemberben bemutatott T5 sorozat arca, azaz az orr és hűtőrács kialakítása változott, most már illeszkedik a legújabb Golf-generáció stílusához. A beltéren is módosítottak, személyautósabb lett, és immáron szinte minden extra elérhető a dobozoshoz: DSG automata váltó, menetstabilizátor, sávváltássegítő elektronika, gumiabroncsnyomás-ellenőrző rendszer, és egyes személyszállító változatokhoz digitális klíma, érintőképernyős multimédiaegység. Ami a motorokat illeti, bevezették az új, közös nyomócsöves ún. CR TDI családot, mely akár 180 lóerős változatban is rendelhető – mégis csak kétezer köbcentis, visszafogott fogyasztású. Természetesen a méretek nem változtak, a palettán megtalálható
a dobozos változat akár több mint 9,3 köbméteres rakodható térfogattal és 1400 kg-os terhelhetőséggel, valamint alvázas és platós felépítmény nagyobb térfogatú szállítmányoknak.
Újak, praktikusak, olcsók
Amióta a Dacia a francia Renault kezébe került, kimondottan jó ár-érték arányú, megbízható járműveket gyárt. 2009-ig kellett várnunk a haszonjármű-paletta megjelenésére, de megérte. Kapható a Logan Pick-up, nyitott platós és a Van, zárt, kombi felépítményű változata. Műszaki alapjait a járműveknek a Logan kombi, azaz MCV néven futó 7 személyes személyautó adja, ennek megfelelően kellő motorizáltsággal és „fapados” felszereltséggel. A vagány platós kétszemélyes egyhatos benzines (90 lóerő) és ezerötös közös nyomócsöves dízellel (68 és 86 lóerő) kapható. A kis lemezeléssel kombiból lett Vant pedig a fentieken kívül 1,4 literes 75 lóerős erőforrással is kérhető. Ami a méreteket illeti, nincs szégyenkeznivalója a román teherhordóknak.
A Pick-up 800 kg-os teherbírása első kategóriájában, a rakodófelület pedig a kerékdobok között 1024x1807 mm. A rakodónyílás 1,2 m széles, és kapunk egy lehajtható hátfalat, mely 300 kg-mal terhelhető, ami hosszú, túllógó tárgyak szállítására is alkalmassá teszi a járgányt. Az ülések mögött is találunk egy közel 300 literes teret, amely ideális kéziszerszámok, kisebb volumenű anyagok, szerelvények, kötőelemek számára.
A Van zárt belterét a kombitól örökölt hátsó, oldalra nyíló ajtókon át közelíthetjük meg, a hátsó kétszárnyas, aszimmetrikus bejutási lehetőségen kívül. A majdnem 2 méteres raktérhossz hosszú tárgyaknak és átlagos méretű készbútoroknak is elég helyet biztosít. Két és fél köbméteres térfogatba összesen 800 kilogrammot pakolhatunk. A beltér mindkét modellben puritán, de funkcionális, és az alapvető kényelmi felszerelések megtalálhatók benne – opcionálisan manuális klímaberendezés is. Ami jó hír, hogy az ABS és a dupla légzsák az alig másfél milliós nettó alapárban már benne van. Az autókat átjárja a praktikum szelleme, hiszen számos rögzítőfüllel, bordázott, kevéssé sérülékeny borítással ellátott mindkét puttony.
Áttekintettük a minőségi német gyártmányoktól, a japán igáslovakon át, a francia–román kooprodukcióban készülő kishaszonjárművekig a 2009-es kínálatot. Kijelenthetjük, hogy az asztalosmesterek válogathatnak pénztárcájuk és használati érték szerint a bő szortimentből.
Nagy Viktor
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.





