FELMÉRÉS GYORSAN ÉS RUGALMASAN
A SEMA Magyarország ezúttal a modern felmérési technológiákat, ezen belül is a lépcsőfelmérés bemutatását helyezte a középpontba. A standon felállított Leica 3D lézer mérőműszerrel pillanatok alatt felmérték a kiállított könnyűszerkezetű beton lépcsőtestet, majd ezzel egy időben a szoftver már szerkesztette is a felmért pontokat, vonalakat, síkokat, melyek természetesen 3D-ben azonnal ellenőrizhetők is. A felmérés faltestek, nyílászárók, illetve egyéb bonyolult felületek, ívek esetén is alkalmazható.
A lépcsőre és annak felmérésére visszatérve: a felmért kész alaprajz után a már megszokott módon pár kattintással megszerkeszthetjük a betontestre a kívánt burkolatot, amely igény szerint megváltoztatható, továbbá különböző korlátvariációkkal bővíthető. További előnyt jelent, hogy a helyszíni felmérésnél már nemcsak egy előzetes tervet lehet az ügyfélnek bemutatni, hanem már a végleges változatot is.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-aprilis-37-39
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


