HENKEL-TÁMOGATÁS a faipari ragasztásban

A szakmai ismeretek terjesztésében megkülönböztetett szerep jut a ragasztógyártó vállalatoknak. Korábban a faiparitermék-gyártás során, ill. a különféle fából készült szerkezetek készítésekor a hagyományos technológiákba illeszkedő, hagyományos ragasztóanyagokat és megoldásokat (pl. állati eredetű enyvek, ill. fakötések) alkalmaztak a szakma mesterei.
A szintetikusragasztó-gyártás robbanásszerű termék választék- bővüléssel járt, és ez kihatott a jól bevált technológiákra is. A másik, a fejlődést jelenleg is serkentő tényező pedig a versenyképesség
fenntartása a termelékenység és a jó minőség párosításával.
Ebben a folyamatban a Henkel is felelősséget vállal, hiszen a kutatás és termékfejlesztés során
olyan tudásanyagot gyűjt össze, aminek továbbadása elemi érdeke. Az elmúlt 25 évre isszatekintve
azt látjuk, hogy a Henkel részvétele a közép- és felsőfokú faipari képzésben (jó kapcsolatot ápolunk
a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faanyagtudományi és a Soproni Terméktervezési és
Gyártástechnológiai Intézettel), a szakiskolák, a tanműhelyek munkájában, a szakmai és iskolanapokon, valamint a tanulmányi versenyeken nagyon termékeny és hasznos volt a szakoktatók, tanárok, diákok részére. Szponzorai vagyunk a Szakma Kiváló Tanulója Versenynek (SZKTV) és kiemelten támogatjuk az asztalos szövetség és a soproni Simonyi Károly Kar által szervezett versenyeket is.
A Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány (FAEKA), amely létrehozásának 1995-ben aktív részesei
voltunk, a Faipari Mérnöki Karon zajló tudományos munkák támogatását tűzte ki céljául.
A befolyt összegekből doktoranduszok, diplomázók, és a tanműhely részesült pályázatokon elnyert, az egyetemen maradó eszközökből.
Hazánkban termékeinket közvetlenül a nagyipari, a kis- és közepes felhasználóknak kereskedő
partnereinken keresztül (pl. lapszabászatok) értékesítjük. Az értékesítés elválaszthatatlan része
a termékekkel kapcsolatos szaktanácsadás. Készséggel állunk azon szakemberek, lakossági
felhasználók rendelkezésére, akik megoldást keresnek a szakmai kihívásokra, ragasztási feladatokra. Beszélgetéseink során számos esetben azt tapasztaltuk, hogy az érdeklődők részéről tanúsított szakmaszeretet, az optimális megoldás keresése, valamint a Henkel faragasztóinak kiváló minősége és az ehhez kapcsolódó türelmes, részletekre kiterjedő szaktanácsadás kombinációja élménnyé tette együttműködésünket.
A továbbiakban is várjuk a szakemberek és a lakossági felhasználók megkereséseit, örömmel
nyújtunk segítséget a Henkel ragasztók alkalmazásával kapcsolatos technológiák megismeréséhez!
Henkel Magyarország Kft.
1113 Budapest, Dávid Ferenc u. 6.
www.henkel.hu
www.ragasztas.hu
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-augusztus-58
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


