Padlótól a padlásig
„Aktualitások a faragasztásban 2016” címmel szeptember 9-én rendeztek konferenciát a faragasztás szakterületén az InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásáron.
A már hagyományos ragasztási konferencia keretében gyűltek össze a faragasztással foglalkozó szakemberek és érdeklődők Sopronban, az InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár rendezvény kapcsán. A konferencián a ragasztógyártók, a forgalmazók és a felhasználók egyaránt képviseltették magukat, azzal a céllal, hogy a konferenciasorozat második eseményén az eltelt időszakban megjelent újdonságokat, a faraga sztá s szakterületén fellelhető trendeket megvitassák, megbeszéljék. A konferencián 11 előadás hangzott el, melyekben a felhasználók és a gyártók szemszögéből is megismerhette a ragasztás szépségét a közel 100 fős vendégsereg. A program része volt a két évvel ezelőtt meghirdetett és azóta létrehozott „Minőségi Ragasztók Klubja” (MRK) eddigi tevékenységének bemutatása dr. Fehér Sándor részéről, többek között a már csatlakozott – a Szolvegy Kft., a Henkel Kft. és a Lenkei Bútorszerelvény Kft. – tagokon keresztül. A konferencián a ragasztógyártók, a felhasználók és a ragasztással foglalkozó egyetemi oktatók, kutatók tartottak érdekes előadásokat. A programban most feltűntek olyan előadások is, amelyek a „hagyományos" faragasztási területeken túlmutatva a faszerkezetek ragasztásával is foglalkoztak.
A ragasztógyártók és -forgalmazók közül a Szolvegy Kft., a Henkel Magyarország Kft., a Greenteam Kft., valamint a orsodchem Zrt. mutatkozott be egy-egy előadással. A Szolvegy Kft. képviseletében dr. Daku Lajos a D3-as és a D4-es ragasztók tulajdonságait ismertette. A Henkel Magyarország Kft. részéről pedig Ottlik Szabolcs az ömledékragasztók élzárásban betöltött szerepéről tartott előadást. A faragasztás egyik fontos szeglete a tartószerkezeti ragasztás. A poliuretánragasztók, mint tartószerkezeti ragasztókról beszélt előadásában Kuti Krisztián a Greenteam Kft. részéről. Dr. Béres Attila a Borsodchem Zrt. képviseletében ismertette az MDI-ben rejlő lehetőségeket.
A konferencia sorozat ez év i rendezvényén a felhasználók részéről a nagy faipari cégeket, felhasználókat szólaltatták meg a szervezők. A nyílászárók gyártásának szakterületén is nagyon fontos szerepe van a faragasztásnak. A VELUX Magyarország Kft. ablakgyártásban
betöltött szerepe vitathatatlan, így a faragasztás itt megjelenő vonatkozásait a gyár képviselője, Werdnik Csaba ismertethette a legjobban. A magyarországi faipar másik óriása az IKEA Industry Magyarország Kft. A cég részéről Ferecskó Gábor tartott előadást a faragasztás bútorgyártásban való fontosságáról, a művelet és a minőség kapcsolatáról. A mai modern parkettagyártás velejárója a ragasztás, melynek kapcsán a Szalai Kft.-től Krisztián András számolt be tapasztalatairól a hallgatóságnak a ragasztási művelet jellemzőiről. Különös jelentősége van a faragasztásnak a rétegelt-ragasztott tartók gyártásában, ahol nagyon szigorúak a követelmények. A szakterületen a minőségi ragasztás elengedhetetlenül fontos. A ragasztásnak a z RR-t ar tók gyár tástechnológiájában betöltött szerepéről Kováts
Tibor műszaki menedzser beszélt , ill. osztotta meg tapasztalatait a konferencia résztvevőivel. Az előadások sorából a tudomány művelői sem maradhattak ki. Dr. habil Csiha Csilla egy érdekes előadásban számolt be kutatásairól, az élőnedves faragasztás területéről. A Nyugat-magyarországi Egyetem tanüzemének vezetője, Tóth György pedig az egyetemen folyó ragasztási gyakorlatokon szerzett tapasztalatait osztotta meg.
Az előadásokat követően bemutatókkal egybekötött workshop vette kezdetét. A program keretében a gyártók, a felhasználók és a kutatók vitatták meg gyakorlati tapasztalataikat az érdek lő dők kel, ill. lát vá nyos gyakorlati bemutatókat tartottak a faragasztók vizsgálatáról.
A workshop részét képezte egy ragasztógyártó-felhasználó meeting is, ahol a Henkel Kft., a Szolvegy Kft., a Greenteam Kft.,a Lenkei Bútorszerelvény Kft. és a Vodicska Kft. képviselői fogadták az érdeklődőket.
A konferencia zárásaként részt vevővendégek és előadók egyetértettek abban, hogy a faragasztás területén szükség van a hasonló rendezvényekre, melyek közelebb hozzák egymáshoz a gyártókat és a felhasználókat. A szakmai eszmecsere lehető séget biztosított arra , hogy a megjelentek tudásukkal, tapasztalataikkal hozzájáruljanak a faipari ragasztás megbízhatóságának, minőségének a javításához, a faipar jövőjének alakulásához.
A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki a Henkel Magyarország Kft., a Szolvegy Kft., a Fagosz és a Magyar Asztalos partnereiknek, hogy támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény létrejöttéhez és széles körű megjelenítéséhez.
MRK; minosegiragasztok.hu
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-oktober-56-57
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


